- Részletek
- Írta: bkik.hu
A rendezvény célja, hogy fórumot biztosítson az afrikai piacra lépést tervező magyar és szlovén cégek közötti kapcsolatteremtéshez annak érdekében, hogy a jövőben közös projekteket kezdeményezhessenek a térségben akár tisztán piaci alapon, akár nemzetközi fejlesztési együttműködési projektek megvalósítójaként, a következő szektorokra fókuszálva: vízgazdálkodás, egészségügy, energetika, mezőgazdaság, építőipar.

- Részletek
Mérföldkőhöz érkezett a Kontúr Közhasznú Egyesület „Nyitottabb Hős utcát – közösségfejlesztéssel a szegregátumban élők hátrányainak mérsékléséért” című projektje.

- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
Hoffmann Tamást, Újbuda polgármesterét választotta társelnökévé a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) egyhangú szavazással.

- Részletek
- Írta: miniszterelnok.hu
- Részletek
- Írta: budapest.hu
Az 1867-ben alapított Fővárosi Kertészet 2017-ben ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. Így az idei jubileumi év lesz a vállalat életében, amelyet méltó ünnepi eseményekkel szeretne emlékezetessé tenni a társaság. Az emlékév - Tarlós István főpolgármester fővédnökségével - részben a FŐKERT 150 éves történetéről szól, de a jövő felé is építkezik.
- Részletek
- Írta: CCHR
Hatavanhét éve, 1948. december 10-én fogadta el az ENSZ az Emberi jogok Egyetemes nyilatkozatát

- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
Bombafenyegetés miatt intézkedett a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége.

- Részletek
- Írta: MTI
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén úgy döntött, hogy nem rendeli el a budapesti olimpiai rendezésről szóló népszavazást, mivel a referendummal elérni kívánt cél már teljes mértékben megvalósult.

- Részletek
- Írta: budapest.hu
Együttműködési megállapodást kötött Budapest és Szentpétervár, a dokumentumot ma írta alá az orosz nagyvárosban Tarlós István főpolgármester és Georgij Poltavcsenko kormányzó. A megállapodást előzőleg december 2-án hagyta jóvá a Fővárosi Közgyűlés.

- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
A kormány a Magyar Telekommal kötött szerződések felmondására utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt.

- Részletek
- Írta: MTI
Tarlós István szerint a béremelésre vonatkozóan elutasíthatatlan ajánlatott kaptak BKV-s érdekképviseletek.


- Részletek
- Írta: MTI
A testület - két és fél órás vita után - támogatta a Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek által jegyzett előterjesztést, amelyben szakértői vélemények alapján azt javasolták, hogy "a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Duna-part menti nyomvonalon, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén" épüljön meg.
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.