A testület - két és fél órás vita után - támogatta a Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek által jegyzett előterjesztést, amelyben szakértői vélemények alapján azt javasolták, hogy "a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Duna-part menti nyomvonalon, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén" épüljön meg.

A testület 19 kormánypárti igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében (LMP és Párbeszéd) és 4 többek között jobbikos tartózkodás mellett döntött a part menti nyomvonal mellett. Az MSZP és a DK politikusai nem nyomtak gombot.
A javaslat elfogadása előtti vitában Szeneczey Balázs kijelentette, a javaslatban szereplő nyomvonalon megfelelő védelmet nyújt majd a város egyik legszebb és legsűrűbben lakott területének.

Wertán Zsolt, az Enviroduna Beruházás Előkészítő Kft. ügyvezető igazgatója a Budapesti Műszaki Egyetem két, egymással párhuzamos nyomvonalat összehasonlító elemzését ismertette.

Védműre van szükség

Elmondta, az árvízvédelem mind a két esetben megoldható, és megközelítőleg egyforma hosszúságú, valamint magasságú védművet igényelne a két területen, ugyanakkor a parttól távolabbi gát a természetben történő nagyobb beavatkozást igényelne és többe kerülne. Utóbbiról szólva emlékeztetett, míg a part menti mobilgát költsége 18 milliárd forint lenne, addig a másik védmű 25 milliárd forintba kerülne, ráadásul ebben az esetben a parti épületek védelme további költségekkel járna.

A vitában az ellenzéki képviselők ismételten arra kérték a kormányoldali többséget, hogy halasszák el a döntést, mivel azt nem tartják kellően megalapozottnak.

Végül Tarlós István főpolgármester arról beszélt, hogy szerinte ez a vita sok tekintetben már nem az árvízvédelemről szól. Mint mondta, sokszor úgy fogalmaznak, hogy hét éve nincs megoldva a probléma. Ez nem igaz, 27 éve nincs megoldva – jelentette ki a főpolgármester.

Budapest, 2017. március 6. Tarlós István főpolgármester nyilatkozik a sajtónak az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülése után az Országházban 2017. március 6-án. A főpolgármestert az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által a 4-es metró beruházásról készített jelentés kapcsán hallgatták meg az ülésen. A háttérben Bánki Erik, a testület fideszes elnöke. MTI Fotó: Bruzák Noémi

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Tarlós István azt hangsúlyozta: mindenki a lelkiismerete szerint szavazhat, senkin nincs kényszer, és most kizárólag a nyomvonalról dönt a közgyűlés. A funkciókról, a partról még lehet vitatkozni – jegyezte meg.
Kiemelte azt is, hogy az elkészült öt tanulmányterv közül egy sem volt, amelyik a Nánási úti-Királyok útjai nyomvonalat támogatta volna.
Tarlós István rámutatott arra is, hogy jogi felelősség a védelemről gondoskodni, ezért az ügyben nem lehet tovább várni.

A főpolgármester azt kérte, ne vonják kétségbe, hogy a legjobb szándék vezérli őket, igyekeznek megcsinálni azt, amit mások évtizedekig nem csináltak meg. A legjobbat akarjuk, “tőlem ne féltsék a római-partot”, mert ez nem felel meg a valóságnak – jelentette ki hozzátéve: több mint 20 éve nem akar mást mint a problémát megoldani.

A közgyűlés lehetőséget adott két civil felszólalónak is. A Nánási-Királyok útja nyomvonalat támogató Keleti Péter azt szorgalmazta, hogy a partvonalon hozzanak létre egy nyárigátat, a római-parti üdülőterületen élők anyagi hozzájárulásával, míg a fővádvonalat a Nánási-Királyok útján hozzák létre.

Buzás Győző, a Rómaipartért Egyesület elnöke ezzel szemben egy part menti védvonal létrehozását sürgette, amivel szerinte meg lehetne védeni a területen jogszerűen felépített házakat, továbbá megszüntető lenne a Római-part jelenlegi szennyezettsége.A vita alatt az ülésteremben jelen lévők közül többen bekiabálásokkal fejezték ki a javaslattal szembeni nem tetszésüket, amelyeket táblákkal, molinókkal is megjelenítettek. A szavazást követően a Greenpeace egy aktivistája “Nincs vége: megvédjük a Rómait!” feliratú táblát tartott fel a főpolgármester mögé állva a közgyűlés termének emelvényén.

A Fővárosi Közgyűlés a döntéssel kinyilvánította elkötelezettségét a part jelenlegi rekreációs és sport funkciójának megőrzésében és e jelleg erősítésében, valamint úgy döntött, hogy a védmű megépítését követően sem változhat a partszakasz alapvető funkciója és jellege, tehát nem kezdeményezi és nem támogatja a vonatkozó településrendezési eszközök e céltól eltérő módosítását.

A testület felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy a következő ülésen terjessze a közgyűlés elé a Duna-parti nyomvonalon megvalósítandó árvízvédelmi létesítmény vízjogi engedélyezési és partrendezési terveit. A testület döntött arról is, hogy “az elsőrendű árvízvédelmi létesítmény” elkészültét követően az első két – harmadfokot elérő vagy azt meghaladó – árvízi védekezés alkalmával a parton felállítandó mobil árvízvédelmi fal mellett a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon meglévő védmű “kulisszanyílásait” is zárják majd le.

A partvédelem és a partrendezés is kiemelt ügy

Az elfogadott előterjesztésben felhívták a figyelmet arra, hogy Budapest III. kerületének az Aranyhegyi-patak, Szentendrei út és Barát-patak által határolt része a főváros árvízvédelmi szempontból legveszélyeztetettebb területe. A Csillaghegyi-öblözet – beleértve a Római-part – területén közvetlenül hozzávetőlegesen 55 ezer ember árvíz elleni biztonságának megteremtése kiemelt feladat – írták.

A beruházás célja a főváros egyetlen, árvíz ellen védtelen területének a védelme, a terület változatlan funkciója – üdülőpart és sportcélú használat – és a vonatkozó fővárosi településrendezési eszközökben foglalt területfelhasználási kategóriák változatlanul hagyása mellett oly módon, hogy a partfalvédelem és partrendezés is megtörténjen – írták az elfogadott javaslatban.

A testület elfogadta Tóth József (MSZP) XIII. kerületi polgármester módosító indítványát, amely alapján a Fővárosi Közgyűlés felkérte Tarlós Istvánt, hogy kezdeményezze a kormánynál a sürgős beavatkozást igénylő partszakaszok árvízvédelmi műveinek kiépítési költségeinek biztosítását.

Távolabb tervezné a gátat az LMP

Az LMP szerint a partmenti mobilgát egyértelműen kockázatosabb a Római-part árvízvédelme szempontjából, mint a Nánási-Királyok útjára tervezett védvonal.

Csárdi Antal, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Tarlós István főpolgármester becsapott mindenkit azzal, hogy nem készíttette el a római-parti árvízvédelem két lehetséges nyomvonalának részletes összehasonlítását.

Az LMP szerint kizárólag a parttól távolabbra tervezett gát a biztonságos – fejtette ki a párt politikusa, hozzátéve, amennyiben a Fővárosi Közgyűlés mégis a mobilgát mellett dönt, akkor felelőtlenül veszélyezteti az ott élők életét és “teljesen immorálisan” védi meg ingatlanberuházók érdekeit.

A Párbeszéd népszavazást akar az ügyben

A Párbeszéd ismételten azt sürgette, hogy budapesti népszavazás döntsön a Római-part árvízvédelmének mikéntjéről.

Karácsony Gergely, az ellenzéki párt társelnöke, a XIV. kerület polgármestere a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján elmondta, egy ilyen népszavazás lehetővé tenné, hogy valódi szakmai érvek alapján, széleskörű társadalmi párbeszéd után döntsenek Budapest utolsó természetes Duna-partszakaszának sorsáról.

Szerinte a városvezetés előterjesztése hamis feltevésekre épül, így például arra, hogy a partmenti védekezés olcsóbb lenne, vagy árvízvédelmi szempontból hatékonyabb és nem okozna nagyobb károkat, mint a Nánási-Királyok útján megvalósuló gát.

A DK a partszakaszt védené

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Római-part árvízvédelmének kialakításakor a Nánási-Királyok útja nyomvonal megéri a 7 milliárd forintos többletköltséget Budapest utolsó természetes Duna-partszakaszának védelme érdekében.

Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján elmondta, semmilyen módon nem támogatják a part menti mobilgát megépítését.

A DK politikusa javasolta továbbá, hogy a Fővárosi Közgyűlés mindaddig ne fogadja el a BKV üzleti tervét, amíg a kormány nem biztosítja a cégnek azt a 6,5 milliárd forintot, amellyel garantálható lenne a cég dolgozói által követelt béremelés.

Gy. Németh Erzsébet kezdeményezte azt is, hogy a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbításának legyen egy leágazása Újpalotára az agglomerációból érkező autós forgalom csökkentése érdekében.

Civilek a tervezet ellen

A FÁK a Rómain csoport és a Greenpeace arra kéri a budapesti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a római-parti gát tervezetét a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

Tosics Iván városkutató a Városháza bejáratánál, a közgyűlés kezdete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a Csillaghegyi-öblözet 55 ezer lakójának élete és vagyonbiztonsága múlik a római-parti gát megfelelő nyomvonalának kiválasztásán.

Ezért azt kérik, hogy ne döntsön a képviselő-testület a nyomvonalról addig, amíg a főváros nem biztosítja a korrekt döntés-előkészítést. Emellett kérik a lakossági igények felmérését, széleskörű szakmai egyeztetést és független szakértők bevonását a döntéshozatalba – mondta Tosics Iván.

Közölte, eddig 10 719-en írták alá petíciójukat, amelyben követelik a Római-part értékeinek, jellegének megőrzését, biztonságosabb és környezetkímélőbb árvízvédelmi alternatíva kidolgozását.

Megjegyezte, a főváros a kerülettel egyetértésben évek óta a part menti gát megvalósítására törekszik. Véleményük szerint azonban olyan felelős, objektív döntéshozói magatartásra van szükség, amely nyitottan, alaposan megvizsgál minden szempontot – tette hozzá.

A sajtótájékoztató után a civilek felmentek a Városháza dísztermébe, ahol az aláírt íveket szeretnék szimbolikusan bemutatni Tarlós István főpolgármesternek a közgyűlés ülése alatt.

 

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.