Fiatalok almával a kezükben az Alma. Minden nap! elnevezésű Guinness-rekordkísérleten Budapesten, a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központja előtt 2014. december 5-én. A résztvevők megdöntötték az almaevés Guinness-rekordját, több mint ezren ettek egyszerre almát az eddigi rekord 840 ember együttes almaevése volt. MTI Fotó: Mohai Balázs
Meghosszabbított nyitva tartással várják a megemlékezőket csütörtöktől a fővárosi temetők, az idén mindenszentek és halottak napján a koronavírus-járvány miatt elmaradnak a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) közös megemlékezései.
Kovács Katalin, többszörös olimpiai- és világbajnok kajakozó, a rendezvény háziasszonya és Joulupukki, a lappföldi Mikulás a 10. születésnapját ünneplő Mikulásgyár megnyitóján Budapesten 2014. december 5-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Meghalt 43, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2291 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népességre, népesedésre vonatkozó 2019. évi információit teszi közzé a most megjelent Demográfiai évkönyv, 2019 című kiadványában - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.
1895. január 11-én született Laurens Hammond amerikai mérnök, a Hammond-orgona kifejlesztője.
Szerdán és csütörtökön megérkeznek az általánosösztöndíj-utalások a szakképzésbe járó, elsőéves fiatalok számláira - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Jelentősen emelkedtek a járványügyi védelmi intézkedések megszegése miatt kiszabható helyszíni bírságok összeghatárai - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.
Meghalt 56, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2194 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
1956-os röplapokból és szöveges plakátokból állított össze ingyenesen hozzáférhető digitális adatbázist az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) - közölte az intézmény az MTI-vel csütörtökön.
2015 szeptemberében ismét színháztudomány mesterszakot indít a Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudományi Tanszéke.