Idén Budapesten, a HUNGEXPO-n rendezik a 8. Sanghaj Vásárt
(Shanghai Fair), amely egyike a világ legnagyobb és legátfogóbb
kiállításainak, és amely a kínai metropolisz legjelentősebb cégeit,
vállalkozásait mutatja be. Az eseményt 2012 óta Kelet-Európa számos
országában, köztük Albániában, Szerbiában, Szlovéniában,
Észtországban, Lettországban, Litvániában, Beloruszban és
Ukrajnában is megrendezték, és most először érkezik Budapestre.
A 8. Sanghaj Vásárt Budapesten, a HUNGEXPO-n (1101 Budapest Albertirsai út
10.) rendezik, augusztus 26–27. között. Kínai részről több kereskedelmi és
diplomáciai szervezet vesz részt a kiállítás és vásár szervezésében.
Több mint 110 kínai cég képviselői érkeznek Budapestre, hogy újabb üzleti
lehetőségeket és kereskedelmi partnereket kutassanak fel. 3300
négyzetméteren több mint 170 kiállítói standon várják az érdeklődőket a helyi
cégek és olyan nemzetközi szinten is ismert kínai vállalatok, mint a Warrior
rubber shoes, a Daketang Teahouse, a Son Lu ShangLin, a GW Industry és
mások.
Ruházati kiegészítők, fogyasztási cikkek, hifi- és elektronikai eszközök,
kemikáliák, fémipari termékek, egészségügyi és orvosi eszközök szerepelnek a
kínálatban. A szervezők a többi között B2B találkozókkal, termékbemutatókkal
és kóstolókkal segítik az üzleti partnerek egymásra találását és a sikeres
üzletkötéseket.
A Sanghaj Vásárra a nagyközönség számára a belépés díjmentes, de
regisztrációhoz kötött. A belépők a vásár regisztrációs oldaláról
(www.sailofshanghai.com/page.html?pageName=expoPersonScheduled)
tölthetők le. A belépők egyben nyereményszelvények, amelyekkel a
szerencsések értékes ajándékokat nyerhetnek.
A 8. Sanghaj Vásár 2019. augusztus 26-án hétfőn 15.00–18.30-ig, 27-én
kedden 9.30-16.3-ig tart nyitva.
HAVI MŰSOR – 2019. szeptember
9. hétfő |
19:00 |
Fonó Session Összes – nyitó alkalom: padkaporos, gyimesi, ír, moldvai, ős jam session, görög |
ingyenes |
10. kedd |
19:00-21:00 21:00 |
Tánctanítás: Felcsíki táncok Fonó Session: vonós örömzene |
1000 Ft ingyenes |
11. szerda |
20:00 |
Fonó Szerda nyitó táncház: Góbé, PásztorHóra, Fokos zenekar |
1000 Ft |
16. hétfő |
20:00 |
Fonó Session: padkaporos, ír, ős jam session |
ingyenes |
17. kedd |
19:00-21:00 20:00
21:00 |
Tánctanítás: Felcsíki táncok Voicingers: Karnas Formula (PL/HU), utána jam session Fonó Session: moldvai |
1000 Ft elővételben 1000 Ft, a koncert napján 1500 Ft ingyenes |
18. szerda |
20:00 |
Fonó Szerda: Bajkó és Ördöngös zenekar táncház |
1000 Ft |
19. csütörtök |
20:00 |
Voicingers: Manu Domergue's Pebble In The Shoe (PL), utána jam session |
elővételben 1000 Ft, a koncert napján 1500 Ft |
20. péntek |
20:00 |
Berka együttes moldvai és vonós táncháza |
1000 Ft |
21. szombat |
20:00 |
Voicingers: Veronika Harcsa Voicingers Special (PL/HU), utána jam session |
elővételben 2000 Ft, a koncert napján 2500 Ft |
23. hétfő |
20:00 |
Fonó Session: padkaporos, gyimesi, görög |
ingyenes |
24. kedd |
19:00-21:00 21:00 |
Tánctanítás: Felcsíki táncok "Revival adatközlők" - Hungarian FolkEmbassy klubestje |
1000 Ft, 20:30 után 500 Ft |
25. szerda |
20:00 |
Fonó Szerda: Góbé és PásztorHóra táncház |
1000 Ft |
26. csütörtök |
20:00 |
Kamaracsütörtök - JAP trió (Juhász-Ajtai-Porteleki) |
ingyenes |
27. péntek |
20:00 |
Gypo Circus, Moonshine Bros |
elővételben: 800 Ft, a koncert napján 1000 Ft |
28. szombat |
18:00 20:00 |
Kamasz Táncház Dresch Vonós Quartet, Chalga |
ingyenes elővételben 1000 Ft, a koncert napján 1500 Ft |
30. hétfő |
20:00 |
Fonó Session: padkaporos, ír, ős jam session |
ingyenes |
Rendszeres programok:
Ringató – kisgyermekkori zenei nevelés –csütörtökönként 09.00, 09.45, 10.30 és 11.15-től. Első foglalkozás: szeptember 12. csütörtök.
Babszem Táncegyesület foglalkozásai kedden és csütörtökön 16.00-18.00. Első foglalkozás: szeptember 10. kedd.
Tánctanítás - Táncanyag: Felcsíki táncok
Keddi táncalkalmainkra olyan kezdő és haladó táncosakat várunk, akik tánctanfolyam keretében szívesen elmélyítenék ismereteiket egy-egy tájegység táncát illetően. A tanítás kezdő és haladó csoportban párhuzamosan folyik, majd egy közös énektanulással és élő zenés össztánccal zárul. Várunk minden érdeklődőt párral vagy pár nélkül.
Tanított táncanyag: Felcsíki táncok
A székelység táncainak régiesebb vonásait őrzi Felcsík, mely Csíkszeredától északra, a Bogáti szoros és Balánbánya között terül el. E vidék táncait a kemény ritmikusság és a játékosság egyaránt jellemzi. Valamikor egész Felcsíkon hegedűvel és gardonnal muzsikáltak, később került be a zenekarba a hegedű-kontra, majd a bőgő, mely a gardon szerepét vette át.
Jegyár 1000 Ft
Fonó Session: padkaporos, ír, moldvai, gyimesi, ős-jam session, görög, vonós
Kötetlen, közösségi örömzenés alkalmak „Fogd a hangszered, és csatlakozz!” jeligére. Ingyenesen látogatható Fonó Session sorozatunkhoz kezdő és haladó zenészek, zenekedvelők, érdeklődők egyaránt csatlakozhatnak hangszerrel vagy a nélkül.
Minden hétfőn padkaporos alkalmak Havasréti Pál vezetésével és a Magyar Tekerőzenekar tagjaival. A Pesti Csángók Baráti Társasággal együtt szervezzük a gyimesi örömzenéket, az ír sessionökön várjuk a jigek, reelek és egyéb tradicionális ír táncdallamok szerelmeseit. Debreczeni-Kis Helgával és Korsós Kingával moldvai estéket tartunk. Nagy sikere van a Geröly Tamás által vezetett ős-jam sessionnek, amely a Bevezetés a Jazz Komplexitásába alcímet viseli, ahol - mint egy afrikai falu közössége a tábortűz körül – körtánc formában figyeljük és teremtjük meg a lüktető ritmusokat. A görög zenés estéket Varga Veronika énekesként és Georgios Moysidis hegedűsként fogja össze, a vonós örömzenék házigazdája Porteleki László.
A belépés ingyenes!
Fonó Szerda táncház
Szerdai táncalkalmainkon a táncházé a főszerep! Minden héten két zenekar lesz vendégünk, akik egész este húzzák a talpalávalót. A Góbé és a PásztorHóra zenekarok kétheti rendszerességű moldvai és vonós táncházával, valamint a legkiválóbb budapesti, vidéki vagy épp határon túli táncházi bandák muzsikájával várunk minden érdeklődőt párral vagy pár nélkül, tánctudástól függetlenül!
Jegyár: 1000 Ft
Szeptember 11. Nyitó táncház – Góbé, PásztorHóra és Fokos zenekar
Góbé zenekar
Rigó Márton (hegedű), Csasznyi Imre (tambura, ének), Egervári Mátyás (cimbalom, tambura), Vizeli Máté (brácsa), Timár Márton (bőgő) Táncokat tanít: Vizeli Dániel
PásztorHóra
Bergics András (hegedű, duda), Újházi Ádám (hegedű), Szlama László (koboz), Egervári Mátyás (cimbalom, duda), Okos Gergely (dob)
Fokos zenekar
Cseszák Zsombor (hegedű, cimbalom), Jovánovity Péter (nagybőgő, ütőgardon), Szabó András (hegedű, basszprímtambura), Szerda Balázs (brácsa, tamburakontra)
Szeptember 18. Bajkó és Ördöngös táncház
Bajkó Zenekar
Kálmán Bence (hegedű), Horváth Balázs (hegedű), Weingart Csaba (brácsa), Varga Balázs (bőgő)
Ördöngös zenekar
Miklósi Hunor (hegedű), Szabó Bence (hegedű), Filep Zoltán Balázs (brácsa), Szigeti Nimród Szilamér (brácsa), Szabó Szilárd Sándor (nagybőgő) Táncokat tanít: Kiss Zsolt
Berka együttes moldvai és vonós táncháza
Immár tizenegyedik éve tartja rendszeres táncházát a Fonóban minden második pénteken a Berka együttes. Két teremben párhuzamosan zajlik a táncház: a nagyteremben moldvai, az előtérben vonós táncházat tartunk. Várunk Téged is sok szeretettel, akár táncolni szeretnél, akár csak a muzsikát akarod élvezni!
Jegyár: 1000 Ft
Kamasz Táncház a Sarjú Bandával
A 2016-os Fölszállott a páva vetélkedőből jól ismert Sarjú Banda havonta egyszer táncházat muzsikál, ahova a tizenéveseket várjuk. A kamasz táncház azoknak a fiataloknak nyújt táncházi élményt, akik a gyerektáncházakból már kinőttek, a felnőtt táncházakhoz pedig még túl fiatalok. Tánctanárok: Bacsó Lilla és Darabos Péter, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai
A belépés ingyenes!
Voicingers
A Voicingers Fesztivál ötlete Lengyelországban született meg azzal a céllal, hogy betekintést nyújtson a legszínesebb és legautentikusabb, előremutató és friss zenei projektekbe. A fesztivál központi motívuma az improvizáció, amely a zenélés folyamatosan virágzó és megújuló formáinak kulcsa. A Voicingers Fesztivál népszerűsíti és támogatja a szakma fiatal képviselőit, segíti mindazokat, akik számára fontos a zene, mint önkifejezési mód.
Voicingers koncertek
Karnas Formula
Grzegorz Karnas (PL) – ének, Jana Bezek (SVK) – zongora, Mateusz Szewczyk (PL) – bőgő,
Dés András – dob, ütőhangszerek
Jegyár: 1000 Ft, a koncert napján 1500 Ft
Manu Domergue's Pebble In The Shoe (PL), utána jam session
Manu Domergue (FR) – ének, mellofónium, Mateusz Szewczyk (PL) – bőgő, Grzegorz Masłowski (PL) – dob
Jegyár: 1000 Ft, a koncert napján 1500 Ft
Veronika Harcsa Voicingers Special (PL/HU), utána jam session
Harcsa Veronika – ének, Kuba Mizeracki (PL) – gitár, Mariusz Praśniewski (PL) – bőgő, Grzegorz Masłowski (PL) – dob
Jegyár: 2000 Ft, a koncert napján 2500 Ft
"Revival adatközlők" - Hungarian FolkEmbassy klubestje
A táncházmozgalom hagyományőrző mesterei – adatközlői - sorra költöznek az égi táncházakba... Olyan mesterekkel beszélgetünk a táncházmozgalom virágkoráról, akik első kézből szívták magukba annak a paraszti környezetnek a világát, amelyben táncaink, dalaink születtek. Az általuk közvetített történetek, élmények, tapasztalatok mindnyájunk számára útmutatással szolgálhatnak.
A Junior Prima díjas prímás, Rosonczy-Kovács Mihály vezetett Hungarian FolkEmbassy 2011 óta működik azzal a céllal, hogy nemzetközi vonatkozású programokhoz adja hozzá a feldolgozatlan vonós magyar népzene értékeit.
Fontos számukra, hogy nemzetközi körben mutassák meg, hogy a különböző korok európai hagyatéka hogyan él tovább a magyar népzenében, néptáncban.
A zenekar tagjai: Rosonczy-Kovács Mihály (hegedű), Könczei Bálint (brácsák), Lakatos Dávid (bőgő), Jobbágy Bence (cimbalom), állandó közreműködők: Kubinyi Júlia (ének), Bede Péter (fúvós hangszerek)
Jegyár: 500 Ft
JAP trió (Juhász-Ajtai-Porteleki)
A zenekar a régizenét gondolja újra - annak belső összetartó erejét megtartja, s a vázon keletkező rétegeket kitölti szabad improvizációval. Ezek a kortárs reflexiók nem is teljesen idegenek a régizenétől. A muzikológia közhelye, hogy a barokk és reneszánsz zene immanens része volt az improvizáció. Ez az improvizáció akkor - egységes zenei köznyelv lévén - valójában nem is sokban különbözött a komponált zenétől... Emellett fontos, hogy nem egy zeneszerző számított avantgárdnak a maga korában. A trió alapvetően azon dolgozik, hogy hogyan tudja a régizenét újragondolni, kortárs, improvizatív elemekkel egy koherens egészként újraalkotni.
Juhász Orsolya (ének), Ajtai Péter (nagybőgő), Porteleki Áron (dob, brácsa)
A belépés ingyenes!
Gypo Circus
2011 őszén öt, gyökeresen eltérő zenei és társadalmi háttérrel rendelkező muzsikus létrehozta"Gypo Circus"-t. A szegedi zenekar új színt hozott a már elcsépeltnek hitt, hazai folk-ska-punk vonulat palettájára. Felületes szemlélőnek talán egy újabb Ocho Machónak tűnhet a produkció, ám valójában itt teljesen más ízek, életérzések bukkannak fel. A banda három legfőbb erénye: lenyűgöző zenei tudás, komoly refrénkomponáló tehetség, príma szövegek. A tagok régi álma volt egy olyan hangzás létrehozása, ahol a balkáni ethno, a gipsy, valamint a punk találkozik.
"Volt, aki sírt, többen még mindig ott állnak és tapsolnak, pedig már pár napja vége a koncertnek."
Jegyár: elővételben: 800 Ft, a koncert napján 1000 Ft (a belépő a Gypo Circus és a Moonshine Bros koncertjére is érvényes)
Moonshine Bros
"Experimental Balkan Country-punk acoustic core. A zenei csapás amin Lemmy eljut Pongo-Pongo szigetére!"
Jegyár: elővételben: 800 Ft, a koncert napján 1000 Ft (a belépő a Gypo Circus és a Moonshine Bros koncertjére is érvényes)
Dresch Vonós Quartet
A Dresch Quartet évtizedek óta járja következetesen és magabiztosan a saját útját a magyar népzene és az afroamerikai jazz egyéni – a zenekarvezető és a mindenkori tagok által közösen kialakított – ötvözetével. Elkötelezettség a zenei koncepcióban, tisztelet és alázat a források iránt, kiemelkedő muzsikusok, új és örökzöldnek számító Dresch-szerzemények, sztenderdek Dresch-módra – mindezek együttese adja azt a zenei élményt, amit a kvartett koncertjeinek közönsége minden esetben az újszerűség élményével gazdagodva tapasztalhat meg.
Jegyár: elővételben 1000 Ft, a koncert napján 1500 Ft (a belépőjegy a Dresch Quartet és a Chalga koncertjére is érvényes)
Chalga
A Chalga zenekar két lemez és pár év szünet után 2018-ban újra-aktiválódott, némileg más felállásban, és más hangszerekkel. "Felvettünk három régi és három új számot, ezen keresztül mutatva meg, hogy miképpen szólnak a régi számok az új hangszereléssel, és hogyan szólnak az új számok, kijelölve az új hangzást: kicsit kevesebb tradicionalitás, helyette vannak másféle izgalmak - de ennek felfedezése már a hallgató dolga."
Fekete Bori (ének), Horváth Móni (szaxofonok, kaval, fuvola, ének), Kuczera Barbara (hegedű, ének), Takács Szabolcs (basszusgitár, bőgő), Szegő Dávid (dob), Zagyva Tamás (gitárok)
Jegyár: elővételben 1000 Ft, a koncert napján 1500 Ft (a belépőjegy a Dresch Quartet és a Chalga koncertjére is érvényes)
India varázsa a sikátoros utcákban járkáló díszes ruhákba öltözött emberek lelkében, a falra festett tarka Isten-ábrázolások szakralitásában, a minden házban megbúvó szentélyekből áradó füstölőillatban, csengettyűhangban és szent dalokban rejlik. Az élet teljes zamata megízlelhető az indiai streetfoodban, a hétköznapok egyszerűségéből áradó derűtől a magasröptű filozófiáig. Mindebbe egy egész napos tematikus fesztiválon kóstolhatunk bele augusztus 18-án, Budapesten.
A lélek otthona Csillaghegyen
A Lélek Palotája a Krisna-hívők budapesti oktatási és kulturális központja, amely India ősi kulturális örökségét tanfolyamok, előadások, fesztiválok és nyílt napok során mutatja be egész éven át. Így kívánja feleleveníteni és átadni India kulturális kincseit, a védikus bölcsességtől kezdve a művészeteken és gasztronómián át az Ájurvédáig. Mindezek legtöbbször tematikus napok szervezésével kerülnek a figyelem középpontjába, minden év augusztusában pedig az India Varázsa Fesztivállal nyitnak ablakot az ősi misztikus Indiára.
A program szervezői pontosan tudják, hogy India éppen annyira a végletek és ellentétek országa, mint amennyire a kiegyensúlyozottságé is. A lelki béke utáni kutatás különös hangulatot teremtve keveredik az izgalmas és ingerekben gazdag világgal. Azoknak, akik még sohasem jártak Indiában, ez a fesztivál egy valódi előkóstoló, azoknak, akik pedig már szerelmesek lettek a kontinensnyi országba, a legkellemesebb emlékeket idézi majd.
India – az érzékek szigete
India különlegessége 3 dologban rejlik. Egyrészt India az emberiség egyik bölcsője, vallási szempontból. Az ősi védikus tudáskincs, amelyet a Krisna-hívők (vaisnavák) is őriznek, a Föld legrégebbi szakrális irodalmán, a Bhagavad-gítán és a Védák könyvein alapszik. E bölcsességet tanulmányozva valóban azt érezhetjük, hogy közelebb kerülünk a lelki szférákhoz, mint amikor egy magaslaton a felhők között térünk meg Istenhez vagy keressük az élet értelmét.
India a lemondottság országa is, részben a kiegyensúlyozatlan anyagi körülmények, részben a tudatos egyszerűség végett. Közelebb áll az emberhez a puritánság igénye, ami így a belső értékekre irányítja a figyelmet. India mégis nyüzsgő, izgalmas, színes, és végtelenül változatos, elég az ételekre, a fűszerekre, a színekre, pazar textíliákra, szárikra, ékszerekre, vagy akár a zenére és művészetekre gondolnunk. India varázsa a sikátoros utcákban járkáló díszes-egyszerű ruhákba öltözött emberek lelkében, a falra festett tarka Isten-ábrázolások szakralitásában, a minden házban megbúvó szentélyekből áradó füstölőillatban, csengettyűhangban és szent dalokban rejlik. Az élet teljes zamata megízlelhető az indiai streetfoodban, a hétköznapok egyszerűségéből áradó derűtől a magasröptű filozófiáig.
Egy falat önmegvalósítás a tányéron
Az indiai konyha a világ legősibb konyhaművészete. Alapvetően lakto-vegetáriánus irányzat, amely sokkal több hüvelyest, gabonafélét, olajos magvat és fűszert ismer, mint európai vagy más ázsiai társai. Különlegessége, hogy ugyanabból a néhány alapanyagból a különféle ételkészítési technikákkal akár 30-40 teljesen különböző fogást is elő tud állítani. Egyszerű, zamatos, a fűszereket gyógyszerként is alkalmazó irányzat, amely sokszor egyszerű, olcsó, helyben termő, erőszakmentes nyersanyagokat használ, ezért klímabarát is. Mivel nagyon tápláló és jó a környezet számára, az indiai streetfood valószínűleg a jövő konyhai alapját jelenti.
A Védákból ismert misztikus gondolat szerint: Éppen azok a tevékenységek teszik igazán boldoggá az embert, a lelkét, amelyek jók a Földnek is. A fesztivállal a szervezők azt szeretnék megmutatni, hogy a vegetáriánus és egyszerű streetfood jellegű ételek – ahogy a krisnások életmódjának más elemei is – változatosak, élvezetesek, finomak és olyan módon teszik boldoggá az embert, hogy közben nem okoznak kárt a természetnek! Legyen szó akár finom falatokról, akár kikapcsolódásról, az India Varázsa Fesztiválon képet kaphatunk arról, hogyan lehet öko-tudatosan is bulizni, mi több, így élni!
Gyere és fedezd fel az érzékek 4 szigetét, és éld át velünk az indiai utcák, piacok és templomok hangulatát augusztus 18-án, az India Varázsa Fesztiválon! Ismerkedj meg az ájurvédikus konyhaművészettel, kóstold meg a szabad tűzön készült ételeket, vegán és gluténmentes finomságokat, és nyugodtan tedd fel a téged feszítő kérdéseket is: miért vagyok itt, miért hajtom magam ebben a mókuskerékben, és egyáltalán, mi ennek az egésznek az értelme?
Szigetek:
Indiai streetfood
Alkoholmentes koktélbár
Ájurvéda (indiai orvoslás) Sziget
Kézműves Sziget
Kreatív gyerekfoglalkozások
Jóga
Védikus asztrológia
Színpadi műsor
Előadások és találkozó Sivaráma Swamival
Jegyárak:
Felnőtt: 2490.- / Gyerek és nyugdíjas: 1490.-
Az online jegyvásárlás megnyílt! https://lelekpalotaja.jegy.hu/
8 év alatt a belépés ingyenes!
Európa legszebb borfesztiválja
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és esti fényében is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.
A Budapest Borfesztiválra a belépőjegyek 3900 forintért kaphatók a helyszínen, illetve elővételben a rendezvény (www.aborfesztival.hu) oldalán. A napi karszalag tartalmaz egy kristály kóstolópoharat és egy pohártartó szütyőt.
Jegyezze fel naptárába:
„Budapest Borfesztivál a barátokkal szeptember 5-8. között!”
Nyitva tartás:
szeptember 5-6. csütörtök-péntek: 14.00–24.00;
szeptember 7. szombat: 12.00–24.00
szeptember 8. vasárnap: 12.00–22.00
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Kilenc fővárosi színházigazgató felháborodott azon, hogy Dörner Györgyöt nevezte ki Tarlós István az Új Színház élére. A végre megszólaló főpolgármester szerint pedig éppen az elfogadhatatlan, hogy a "legkisebb változás is ilyen agresszív hozzáállást vált ki a színházigazgatókból".
|
|
A főpolgármester kikéri magának, hogy az érdekvédők a választópolgárok nevében szóljanak, illetve szerinte korántsem a kulturális sokszínűség motiválja az Új Színház új vezetése ellen protestálókat.
Felmondott Kerekes György, a budapesti városfejlesztési főosztály vezetője, aki egyben a főváros főépítészének feladatait is ellátta 2011. január 17-i kinevezése óta.
Hogyan kerüljük el szülőként a kiégést, vagy épp hogyan változtathatjuk meg a világot napi egy étkezéssel? Ehhez hasonló, mindennapos és egyre többeket foglalkoztató kérdésekben segítenek a Hórusz kiadó frissen megjelent könyvei. Az új kiadó legfőbb törekvése, hogy a ma embereit szólítsa meg: azokat, akik szeretnének válaszokat találni és új megoldásmodelleket kapni századunk válságaira, legyenek azok személyes vagy globális krízishelyzetek.
Hogyan legyél mintaanyából boldog anyuka?
Anyaként fáradnak, túlterheltnek érzed magad, és közben elhalasztod mindazt, amit saját magadért kéne megtenned? Úgy érzed, önmagadra már nem is fordítasz időt, és túlságosan is „anyuka” lettél? Akkor a háromgyermekes pszichológus és családterapeuta, Dr. Sheryl Ziegler könyve épp neked íródott.
A Kiégett anyák kézikönyve – Hogyan szerezd vissza az életedet és nevelj boldogabb gyerekeket? című könyv korunk egyik jellemző alakját szólítja meg: a túlhajszolt, munkában is maximumon pörgő, de közben családanyaszerepet is ellátó nőt, aki sokszor úgy érzi, szinte összeroppan a terhelés alatt. Ehhez hozzáadódnak még a gyerekekkel szembeni elvárások, legyen szó az iskolai teljesítményről, vagy akár csak arról, hogy a legjobb arcunkat mutathassuk be a Facebookon. Nem csoda, ha szinte belezavarodunk!
Dr. Ziegler többszörösen díjazott könyve épp ezekbe a tökéletességet hajszoló édesanyákba szeretne lelket önteni pozitív, hasznosítható gyakorlati tanácsokat nyújtó könyvvel, amely mentesíthet a „tökéletes anya” sokszor gyengítő gondolatától. Tele van az elmúlt húsz év terápiás tapasztalatából merített, vicces és nagyon valós történetekkel. Mély empátiával ad útmutatót, ami megóvhatja a kiégés okozta károktól akár az édesanyát, akár a mindezt legalább annyira elszenvedő férjet és gyerekeket.
Egy könyv, ami segít leszámolni a nők legnagyobb gyilkosával
Más jellegű, de nem kevésbé fontos női témát jár körül Dr. Kristi Funk műve, Az egészséges női mell kézikönyve – A mellrák prevenciója és túlélése hasznos gyakorlati tanácsokkal minden nő számára. A legtöbb nő hallani sem akar a mellrákról, pedig már az egészen fiatal, 25 és 59 év közötti nők körében is ölhet. És azt tudtad, hogy mellrákos esetek 90 százaléka kivédhető lehetne?
A mindennapi döntéseid segíthetnek elkerülni a betegséget. Vagy épp fordítva: egyre közelebb kerülsz a rák megjelenéséhez! Arról, hogy pontosan melyek ezek tényezők, és hogyan kerülhetnénk el őket, rengeteg tévhit kering a nők körében. Hogyan is lehetne kideríteni, egész pontosan mi az igazság? Dr. Kristi Funk műve ezt is segít egyszer és mindenkorra tisztázni.
„Az olyan mindennapi választások, mint az ételek, italok, testmozgás,
testsúly, mérgező anyagok és a gondolatok hozzák létre a mellek
sejtjeiben lévő környezetet, ami lehet egészséges, de akár rosszindulatú
is”- foglalja össze a szerző, aki az Amerikai Egyesült Államok egyik leghíresebb mellrák specialistája.
Több ezer nőnek segített már, ő végezte Angelina Jolie és Sheryl Crow masztektómiáját is. Ebben a könyvben precízen összefoglalja, pontosan mivel és hogyan javíthatod a melleid egészségét, hogyan teheted a rákos megbetegedés kockázatát minimálissá, és milyen orvosi döntések és eljárások segíthetnek. Ez a könyv hatalmas segítség minden nő számára, hogy megelőzze vagy túlélje a mellrákot, vagy épp szeretteinek tudjon segítséget nyújtani, ha ezzel a kihívással találják szembe magukat.
Napi egy étkezés, amivel sokat tehetsz a bolygóért
Másról sem szólt az elmúlt év, mint a klímavédelem égetően sürgős ügyéről. A krízist már aligha lehetséges elleplezni: elég, ha a világszerte tomboló erdőtüzekre, árvizekre vagy földrengésekre gondolunk. Egyre többünkben fogalmazódik meg, hogy ez így nem mehet tovább. Hogy mindannyiunk felelőssége cselekedni, ha egy élhető, vagy egyáltalán lakható világot szeretnénk az utódainkra hagyni!
Ilyenkor mindig a következő kérdés, ami felmerül, hogy mit is tehetnénk meg a magunk szintjén? Hiszen kicsit vagyunk ahhoz, hogy befolyásoljunk egy globális folyamatot. Mégsem megoldás a tétlenség, és bőven van min változtatnunk – üzeni nekünk Suzy Amis Cameron környezetvédelmi szakértő könyve, az OMD - Változtasd meg a világot napi 1 étkezéssel.
Ez a könyv mozgalom és felhívás is egyszerre, mégsem beszél rá semmilyen nagy kihívást igénylő erőfeszítésre. A benne ajánlott egyszerű, növényi alapú étkezési programmal nem csak a Föld helyzetén segíthetsz, de az egészségedre, sőt a derékbőségedre is ügyelsz általa. Ha ugyanis napi egy hús- vagy tejalapú étkezést növényi alapúra cserélsz le, azzal máris negyedével csökkented az étkezésed víz- és ökológiai lábnyomát. Ha teljesen növényi étkezésre állsz át, akkor pedig akár 60 százalékkal is! Ezzel az egyszerű, de jelentős módosítással csökkenthetjük a szívbetegség, rák és cukorbetegség kockázatát, lefogyhatunk, sőt, még a nemi életünket is javíthatjuk.
A mesterséf és étterem-tulajdonos, Jamie Oliver így vélekedik a könyvről: