Budapest, te drága!
- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Látványos lesz a különbség, és otthon még olcsóbb a töltésük
Szeptember végétől minden benzinkútnál fel kell tüntetni, hogy az adott üzemanyagfajtából mennyibe kerül 100 kilométernyi út megtétele. A fiktív gépjárművekre számolt becslés az elektromos autókra is vonatkozik, ahol a fajlagos fogyasztás 100 kilométerenként 17,13 kWh-ban határozták meg. Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke arról beszélt, a kötelező összehasonlítással rendkívül szembetűnő lesz a különbség a hagyományos és az elektromos gépjárművek fogyasztása között, utóbbiakat ráadásul otthon még a feltüntettnél is olcsóbban és kényelmesebben is lehet tölteni.
A számítás alapjaként egy fiktív autó fogyasztását veszik, a felszorzáshoz pedig a NAV által megadott üzemanyagárak érvényesek. A 100 kilométerre jutó üzemanyag költség kiszámítása úgy történik, hogy a fajlagos fogyasztást kell megszorozni az adott üzemanyag egységárával.
Negyedannyiba kerül elektromos autóval közlekedni
A rendelet szerint az azonos márkanév alatt értékesítő benzinkutaknál az elektromos áram ára a megelőző negyedévben, a hálózat egészében alkalmazott legalacsonyabb árak átlagolásával határozható meg.
Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke arról beszélt, az elektromos autók fogyasztása nagyon sok mindentől függ, ezért fiktíven nehéz is meghatározni azt, de a benzinkutak számításai valósan szembetűnő különbséget mutatnak majd a hagyományos gépjárművekhez képest.
A kutakon feltüntetett értékek nagyjából azt fogják majd mutatni, hogy 100 kilométert feleannyi összegből lehet megtenni elektromos autóval, mint dízel- vagy benzines meghajtású kocsival. Ez már egy jelentős különbség, ami még tovább fokozható, hiszen ha valaki otthon tölti az elektromos autóját, akkor akár negyedakkora összegből utazhat a hagyományos gépjárművekhez képest. Ráadásul jóval kényelmesebb megoldás is, hiszen útközben nem kell megállni benzinkutakon” – magyarázta a szakértő.
Mint fogalmazott, az otthoni töltésnél 40 forint/kWh-val számolva 100 kilométer megtétele 680 forintba kerül, miközben egy benzines autó esetében ez mai áron körülbelül 2800 forintot tesz ki.
64 százalékkal kevesebb széndioxid-kibocsátás
Pukler Gábor szót ejtett arról is, az elektromos autók amellett, hogy olcsóbbak hagyományos társaiknál, környezetvédelmi szempontból ég és föld egymáshoz viszonyítva a kettő.
A Jövő Mobilitása Szövetség elnöke szerint a rendeletben meghatározott, kerekítve 17 kWh/100 km átlagos fogyasztással egy elektromos autó 37 g/km széndioxidot bocsát ki nem megújuló energiából, hanem hálózatról feltöltve. Összehasonlításként a most kapható modern benzin üzemű autók 105 g/km, az átlagos korú autók pedig 150 g/km széndioxid-kibocsátással futnak az utakon. A különbség tehát akár három-ötszörös is lehet a környezeti terhelése szempontjából.
„A legmodernebb autókhoz képest is egy 100 százalékban elektromos meghajtású gépjármű 64 százalékkal kevesebb széndioxidot bocsát ki. Ha egy átlagos életkorú autót kivonnánk a forgalomból és helyébe egy elektromos autót állítanánk be, azzal 75 százalékkal tudnánk csökkenteni a széndioxid-kibocsátását” – mutatott rá.
Ezzel kapcsolatban elmondta, ha évente egy autó 15 ezer kilométert fut a hazai utakon, akkor egy átlagos életkorú autó 2,25 tonna széndioxidot bocsát ki, miközben egy elektromos 0,55 tonnát. Amennyiben sikerült az elektromos autókat napenergiával feltölteni, úgy ezen érték még tovább csökkenthető.
Pukler Gábor végezetül azt is megjegyezte, az elektromobilitás, azaz az elektromos meghajtású járművek mellett a mikromobilitás, azaz az elektromos rollerek, biciklik és motorok is a közérdeklődés középpontjába kerültek az utóbbi években.
- Részletek
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Bernadett nyolc évig élt és alkotott a közel-keleti országban
Mi jut eszünkbe Szaúd-Arábiáról? Sokak szerint igazán zárt ország, pedig egy magyar művész számára ott nyílt csak meg igazán a világ. Lesz-Müllek Bernadett nyolc évet töltött a Közel-Keleten, ahol volt ideje a festészeti technikákkal kísérletezni.
„Soha nem találkoztam annyi izgalmas emberrel és olyan emberi történetekkel, mint Szaúd-Arábiában. A spektrum a királyi palotától a rakétatámadásig terjed” – mondja Lesz-Müllek Bernadett, aki férje munkája révén az energetikai szektor és az olajipar képviselőivel is megismerkedett.
2013-ban férjével együtt költözött a Szaúd-Arábiai Királyságba, ahol teljes mértékben a festői karrierjére koncentrálhatott.
A művész több művészeti show-n képviseltette magát, így szerepelt többek közt a 2019-es Dhahran Art Show-n is, ahol az egyik alkotása első helyezést ért el. Itt, Dhahran városában alapította meg a Lesz-Müllek Art független művészeti stúdiót is, 2019-ben.
„Szaúd-Arábiáról az európai emberben sokféle kép él. A sztereotípiával szemben nem minden szaúdi lakik palotában, rendkívüli gazdagságban, hanem a társadalom minden rétege megtalálható itt is. Egy másik tévhit szerint a szaúdiak törzsi körülmények között élnek a sivatagban, és műveltség tekintetében elmaradnak a nyugatiaktól. Valójában a szaúdi középosztály műveltsége vetekszik a nyugati emberével” – mondja.
A festőnőnek a magyarok megítélését illetően is szerencséje volt: szimpatikus, baráti népnek tartanak bennünket. A neme miatt sem érte hátrányos megkülönböztetés. Mint mondja, a szaúdi nők élete távolról sem olyan, mint ahogy a nyugati világban elképzeljük:
„A korombeli lányok szaúd-arábiai, illetve nyugati főiskolákon és egyetemeken tanultak, csajos partikat tartottak és a legdivatosabb designer ruhákat hordták. Büszkék a hagyományaikra, ugyanakkor nyitottak a különböző kultúrákra és a művészetekre, sőt, az ifjúság az önkifejezésen túl sokszor kitörési pontként is tekint rájuk, így rengeteg kiváló fiatal művésszel volt szerencsém megismerkedni.”
Az ideális festmény nem hivalkodó
Bernadett festészetét befolyásolta, hogy az iszlámban tilos, azaz „haram” az emberábrázolás, illetve a női arcok és alakok megjelenítése. Az ő műveiben is a növényi motívumok, a geometrikus formák, a nonfiguratív ábrázolások kerültek előtérbe. A mai napig vegyes technikával dolgozik, imád kísérletezni a különféle anyagokkal, így alkoholos és akril alapú festékkel, pigmentekkel, resinekkel is.
„Mindig foglalkoztatott a színekkel, a formákkal és a textúrákkal való játék. Látva a piaci rést és az igényeket, én is ebbe az irányba indultam” – mondja a művész, aki 2021-ben stúdiójával együtt hazaköltözött Budapestre, így akár személyesen is megtekinthetjük havonta változó festménykollekcióját.
Bernadett hazatérése óta is úgy találja, nem is olyan nagy a különbség a közel-keleti és a közép-európai ízlés közt. Általános vélemény, hogy az ideális festmény nem hivalkodó, inkább tükrözi a megrendelő kifinomult ízlésvilágát.
„Számomra a festészet az önkifejezés legfőbb módja: a művészeti dimenzióban az érzéseim életre kelnek és a vásznon megtestesülnek.”

- Részletek
- Írta: napi.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Sokat olvashatjuk, hogy a dohányzás káros az egészségre, tüdőrákot, vakságot, impotenciát, korai halált okoz. Öles betűkkel látjuk az elrettentésnek szánt üzeneteket, ugyanakkor még sem Magyarország, sem az EU nem szüntette be ezt a terméket, csak fokozatosan egyre szigorúbb keretek közé szorítja.
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Filmfesztiválok sztárja volt A nyaklánc című alkotás.
Már Magyarországon is látható Goztola Kristina és Halmi Péter A nyaklánc (Le Collier) című alkotása, mely a tavalyi évben több díjat is elnyert Indiában, Svédországban és Los Angelesben.
Goztola Kristina több, mint 70 nemzetközi filmben forgatott, olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Jason Clarke vagy Rosamund Pike. A nyaklánc (Le Collier) című filmben nyújtott alakításáért „Inspiráló Színésznő” elismerést kapott a Los Angeles Film Awards-tól. A kisjátékfilmet elsőként a Bangalore Rövidfilm Fesztiválon vetítették le tavaly júniusban Indiában. Európában először a Rome Prisma Independent Film Awards-on láthatta a közönség július elején, majd néhány nap múlva a Sweden Film Awards-on is bemutatták, ahol díjazták a film képi világát. Ezt követően az Indo Global International Film Festival-on kisjátékfilm kategóriában elhozta a legjobb rendezésért járó díjat és a zsűri különdíját is.
Nehezített forgatási időszak, aztán jött a pandémia
A francia-magyar kisjátékfilmet tavaly januárban és februárban forgatták Párizsban. A film rendezője Halmi Péter volt, aki elmondta, hogy különösen nehéz forgatási időszak volt ez az életében.
„Akkor még csak sejtettük, hogy lesz valami gond a világban, de nekünk a párizsi közlekedési sztrájk már akkor megnehezítette a helyzetünket. Február végén végeztünk a forgatással és épp küldtük volna Rómába a filmet az utómunkára, amikor megérkezett a pandémia. Furcsa helyzetben találtuk magunkat, de úgy döntöttem, kezembe veszem a dolgokat. Egy kicsit még örültem is neki, mert nagyon erős volt a rendezői koncepcióm, így nem kellett küzdenem senkivel” – mesélte Halmi Péter, akinek ez volt az első francia rendezése és akit a Rome Prisma Awards „mélyen filmes vizualitásban gondolkodó rendező” jelzővel illetett.
Párizsi vak zenész barátjuk segített a karakter megformálásában
A filmet francia stábbal és színészekkel forgatták a Montparnasse-on és környékén.
„A történet szerint Maia, egy gyönyörű olasz nő Párizsba érkezik. Esténként felolvas Michelnek, egy vak öreg úrnak. Maia megtudja, hogy a férfi egy sokat érő nyakéket rejteget. A lány az ékszer megszállottja lesz. A film Maia belső, tudat alatti vívódását mutatja be” – mesélte a történetről Goztola Kristina, aki egy plusz érdekességet is elárult a filmről.
„Egy sikeres francia vak zeneművész Montparnasse-i, többszintes apartmanjában forgattunk, melynek alsó részében egy világszínvonalú hangstúdió is helyet kapott. Azonban szembeötlő volt, hogy a felső szinteken az elegancia mellett, mély puritanizmus uralkodik, mint például: nem voltak képek a falon. Jean-Philippe viszont megdöbbentően magabiztosan közlekedett a lépcsőn az emeletek között. Ő segített abban, hogy a vak embert játszó színész mozgása és reakciói hitelesek legyenek a filmben. A jótanácsai mellett hatalmas optimizmust és életigenlést kaptunk tőle” – tette hozzá Kristina.
Online világpremier
A nyaklánc (Le Collier) francia nyelven, magyar felirattal, ingyenesen látható az interneten.

- Részletek
- Írta: mti.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A közelmúltban lezajlott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva csütörtökön tartják az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) szervezésében a Magyar Csupajáték - A modern magyar összművészeti előadás című konferenciát.

- Részletek
- Írta: agrarszektor.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Hatodik alkalommal adták át a „Hegyek hátán, völgyek ölén” természetvédelmi vers- mese- prózaíró és természetfotós pályázat díjait.
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A La Palma szigetén történt vasárnapi vulkánkitörés híre miatt számos turista bizonytalan a Kanári-szigetekre tervezett utazása kapcsán.
- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Elkészült hazánk első hidrogéndrónja is
Ásványszerelmesek figyelem
Lejárt- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
2000 m2-en 100 kiállító várja a látogatókat a világ minden tájáról származó ásványokkal, fosszíliákkal, meteoritokkal, ásványi faragványokkal és dísztárgyakkal, valamint drágakövekkel és egyedi ékszerekkel.
Jön a Kávé világnapja
Lejárt- Részletek
- Írta: er
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Pozitív töltés a léleknek, extra üzemanyag a testnek
- Az ön autóját is megállíthatják
- Gördülő Ikarus legendák az Aeroparkban
- Százmilliós megtekintés a YouTube-on
- Letartóztatták a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya csoport vezetőit
- Rendhagyó örökbefogadó napot szerveznek a gazdátlan kutyáknak szombaton
- Több mint háromezer üveg hamis parfümöt találtak a fővárosban
- Tejhelyettesítő fehérjeforrást fejlesztettek
- Megvan a legjobb magyar kamionsofőr
- Újra vadászik a magyar James Bond
- Együttműködési megállapodás a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületével
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.