Az MVM Next egyetemes szolgáltatásában minden ügy közös online felületen lesz intézhető november 4-étől – közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. pénteken az MTI-vel.
Az MVM Next egyetemes szolgáltatásában minden ügy közös online felületen lesz intézhető november 4-étől – közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. pénteken az MTI-vel.
A Fővárosi Önkormányzat 26 sebességmérő kamerát telepített Budapesten, amelyek október 30. szerdától kezdik meg a működésüket – jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója hétfőn Budapesten.
Duplájára, a jelenlegi két hónapról négyre emelkedhet az apasági szabadság igényléséhez rendelkezésre álló időtartam a foglalkoztatási törvénycsomag értelmében, amely kedden nyújtanak be az Országgyűlésnek – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A kormány a családok oldalán áll, nem a migrációt, hanem a családokat szeretné erősíteni – hangsúlyozta a kulturális és innovációs miniszter pénteken reggel a TV2 Mokka című műsorában.
A veszélyhelyzet meghosszabbítására adhat felhatalmazást az Országgyűlés hétfőn, e heti háromnapos ülésének első napján.
A MÁV-csoport vezérigazgatója kedden a Facebook-oldalán bejelentette, hogy megkezdődtek a Keleti pályaudvar váltókörzetének felújítását célzó munkálatok: a hónap végéig közel kétszáz faalj cseréjét hajtják végre a pályaudvar váltóiban.
Magyarországon a békét helyezzük előtérbe és ellenezzük a háborúk támogatását, így Omán diplomáciai megoldások iránti elkötelezettsége összhangban áll a mi közös elképzeléseinkkel – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az Ománi Szultánság budapesti nagykövetségének ünnepélyes megnyitóján.
Magyarország ezen a héten történelmének legnagyobb diplomáciai eseményének ad otthont, amelyen több mint negyven ország vezetői gyűlnek össze Budapesten. Az Európai Politikai Közösség és az Európai Tanács ma és holnap megrendezett csúcstalálkozója során a résztvevők Európa biztonságát és jövőjét érintő kérdésekről tanácskoznak, különös tekintettel az ukrajnai háborúra, a migrációs kihívásokra és az energiaügyi kérdésekre.
Átadták a Mazsihisz Szeretetkórház menóráját vasárnap, a hanukiává alakítható gyertyatartót a kórház főbejárata fölött helyezték el.
Októberben 2,5 százalékkal drágultak a lakások az egy hónappal korábbihoz képest, míg szeptemberben még csak 0,9 százalékos volt a havi szintű országos áremelkedés; éves szinten a szeptemberi közel 7 százalékról majdnem 10 százalékra gyorsult az emelkedés üteme az ingatlan.com legfrissebb lakásárindexe szerint.