Bármelyik magyar település versenybe szállhat

Országos internetes felmérés keretein belül keresik, hogy melyik magyar városban fogy a legtöbb szörp. A literszám mellett a finom gyümölcsszirupokkal kapcsolatos lexikális tudás is szükséges ahhoz, hogy egy település megkapja a szörp fővárosa címet. A győztes város a különleges elismerő cím mellett ráadásul helyszíne lehet egy nagy szörpöt ünneplő rendezvénynek is, amelyen a finom italok mellett színes programokkal várják az ott lakókat és természetesen az odalátogatókat.

Már közel 14 000 ember töltötte ki azt a felmérést, amelynek végére kiderül: melyik magyar település a szörp fővárosa 2021-ben. A Pölöskei Szörp kezdeményezésére indult akció jól mutatja, mennyire népszerűek a magyarok által annyira kedvelt finom gyümölcsszirupok.

„A szörp fővárosa cím odaítélésénél elsődlegesen a mennyiséget fogjuk figyelembe venni, ennél pontosabban is az ott élők által elfogyasztott átlagos literszámot. Annyit már elárulhatunk, hogy melyik az az 5 város, amelyik a TOP-ban szerepel. Ez nem más mint Debrecen, Miskolc, Budapest, Győr és Szeged. Amit még tudni kell ehhez, hogy a végleges eredményeknél mindenképpen a lakossággal arányosan fogjuk nézni a szörpfogyasztást, így kerülve el azt, hogy egyértelműen Budapest kapja a szörpfővárosi címet” – mondta Lakatos Áron, a Pölöskei Szörp social média managere.
Az elfogyasztott szörp mennyisége mellett arra is keresik a választ, hogy a lakosság mennyit tud a finom italtípusról. Az ismereteknél olyasmiket kérdeznek, hogy tudjuk-e ki alkotta meg Magyarországon a szörp szót vagy hogy egy 2017-es felmérés szerint melyik volt a lakosság kedvenc íze. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg nemcsak egy, de a kampány végén két érdekes eredményt is megosztanak majd a szörpimádókkal.

A kedvenc ízt is keresik
Az átfogó felmérés végére az is kiderül majd, hogy idén melyik íz a magyarok kedvence.
„A legkedveltebb ízeknél a sorrendet pedig egyelőre szintén titokban tartanánk, az viszont jól látszik, hogy a málna a legjobbak között szerepel, és ott van a bodza, kaktuszfüge, szőlő, de még a cola ízű szörpünk is. Ami biztos: ezek az adatok még bőven változhatnak a felmérés végéig, szóval ha valaki nagyon szeretné, hogy az ő városa vagy az ő íze legyen a nyerő, és még nem töltötte ki a kérdőívet, akkor itt az idő” – nyilatkozta Lakatos Áron.


Így jutalmazzák a szörp fővárosát
Az elismerő cím mellett a Pölöskei roadshow keretein belül - amit idén nyárra is már terveznek - célba veszik majd a szörp fővárosát is, ahol programokkal, finom szörpökkel várják az ott lakókat - és természetesen az odalátogatókat is.
A szörpfogyasztással kapcsolatos felmérést június 25-ig lehet kitölteni. A mindössze 2 perces űrlap kérdéseinek megválaszolásával bárki részese lehet a felmérésnek, s ezzel nem csak a szörp fővárosának megválasztásához járulhatnak hozzá, hanem értékes ajándékokat is nyerhetnek.

További információ és a felmérés kitöltése: https://poloskeiszorp.hu/keressuk-a-szorp-fovarosat/

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.