Müller Cecília arról beszélt: a járvány harmadik hulláma bizonyos mértékig súlyosabban zajlik; a második hullám csökkenő tendenciáját "megszakította" a harmadik hullám kezdete, így a fertőzöttek száma nem tudott visszatérni arra a szintre, ahonnan a második hullám indult.
    Hangsúlyozta: az, hogyan nő a fertőzöttek száma, milyen lesz a harmadik hullám dinamikája, jelentős mértékben múlik az embereken is.
    Elmondta, hétfőn 1628-cal nőtt az azonosított fertőzöttek száma és 103 beteg meghalt. Müller Cecília megjegyezte: aggasztja a szakembereket, hogy csak néhány napon tudnak kevesebb mint száz elhunytról beszélni. Hozzátette: a harmadik hullámban megbetegedettek esetében súlyosabban zajlik a fertőzés, emelkedik a kórházban ápoltak száma, jelenleg 4582-en vannak kórházban és 396-an szorulnak lélegeztetésre.
    Kiemelte: fontos lenne, hogy csökkentsék a szövődményes esetek és az elhunytak számát, de ezt addig nem tudják elérni, amíg a hatásos védőoltást a megfelelő számban nem kapják meg az emberek.
    Közölte: folyamatosan érkeznek a vakcinaszállítmányok Magyarországra, kedden a Pfizer 104 130 adagot szállított, amely 52 065 ember beoltására lesz elég, és érkezett 100 ezer adag orosz Szputnyik V vakcina is, ezt meg fogják vizsgálni.
Regisztráció védőoltásra: https://vakcinainfo.gov.hu/
    A tisztifőorvos kifejtette: akár nyugati, az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett, akár úgynevezett keleti vakcina érkezik az országba, minden esetben átvizsgálják a szállítmány dokumentációját, és vagy az alapján döntenek a "felszabadításáról", vagy a dokumentáció átvizsgálása és laboratóriumi vizsgálat után, de mindenképpen gyártási tételenként.
    A kínai Sinopharm vakcinájáról azt mondta, az 18 éven felülieknek korhatár nélkül beadható.
    Az országos tisztifőorvos felhívta a figyelmet az emberek egyéni felelősségére is. Közölte, a védekezés szabályai egyrészt feledésbe merültek, másrészt az emberek bele is fáradtak a védekezésbe. De nem szabad ezt tenni - figyelmeztetett -, hiszen a harmadik hullámban a mutáns törzseknek sokkal nagyobb a fertőzőképességük, és az is "igazolódni látszik", hogy súlyosabb megbetegedést okozhatnak, mint a korábban megismert vírus.
    A védelmi intézkedéseket kitartó türelemmel továbbra is be kell tartani - emelte ki Müller Cecília. Hozzátette: ha valaki tüneteket észlel magán, akkor vegye legalább olyan komolyan, mint a járvány kezdetén, telefonon konzultáljon a háziorvosával, aki indokolt esetben intézkedik a mintavételről. Ha valaki betegen közösségbe megy, a fertőzőbb vírustörzs miatt több embert veszélyeztethet - mondta.
    Szólt arról is, hogy a védőoltásokról számos valótlan információ kering, ezért azt kérte, hogy mindenki a szakemberekre, a háziorvosára hallgasson, és ne féljen az oltástól; ha felkínálják, fogadja el. Hangsúlyozta: a vakcinák biztonságosak és hatásosak.
    Kérdésre válaszolva elmondta: a védőoltás elsősorban az egyén védelmét szolgálja, de a közösségre is hatással van, és minél több embert tudnak beoltani, annál szélesebb körű védettség alakul ki. Ezért szorgalmazzák, hogy az idősotthonokban élők éljenek az oltás lehetőségével, mert ez "sokkal nagyobb fokú szabadságot" eredményezhet, azaz lehetővé teheti majd a látogatásokat.
    Közölte a fertőzésből már kigyógyultaknak is javasolják az oltást, mert azáltal jelentősen nagyobb lesz a védettség. Szólt arról is, hogy mivel egyik védőoltás sem biztosít százszázalékos védettséget, előfordul, hogy valaki az oltás ellenére megbetegszik, mert a szervezete nem termel elegendő ellenanyagot.
    Szintén kérdésre válaszolva elmondta, a Pfizer maga javasolja, hogy aki korábban már átesett anafilaxiás sokkon, azt ne oltsák be a készítményével.
    Kitért arra, hogy a brit mutáció mellett már azonosították a cseh és a csehhez hasonló variánst is Magyarországon.  
    Müller Cecília egy további kérdésre válaszolva beszámolt arról is, az AstraZeneca közölte, ha a második adag oltást hat hét után adják be, akkor erőteljesebb immunválaszt tudnak kiváltani. Megjegyezte: ezek alapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai javaslatot fogalmaz meg az operatív törzsnek, hogy változtassanak az eddig alkalmazott gyakorlaton.

MTI 2021. február 23.



Forrás: koronavirus.gov.hu koronavirus.gov.hu


A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.