- Részletek
- Írta: Eduline
Az új kerettanterveket az idei tanévtől, felmenő rendszerben vezették be az első, ötödik és kilencedik évfolyamon. A nyolc-, hat- és négyosztályos gimnáziumok kilencedik osztályos diákjai heti négy órában magyar nyelv és irodalmat, heti három-három órában két idegen nyelvet, illetve matematikát, heti két órában pedig történelmet, társadalmi és állampolgári ismereteket, fizikát, kémiát és földrajzot tanulnak.
- Részletek
- Írta: Index - Budapest
Hétfőtől egy sávon haladhat csak a forgalom a centrum felé a Tímár és a Reménység utca közt.
- Részletek
- Írta: Eduline
Több ingyenes megoldás közül választhatsz. A Tudásod a jövőd! nevű program segítségével például több száz (majdnem) ingyenes nyelvtanfolyam közül válogathatsz: a képzés költségeinek 95-98 százalékát (fejenként legfeljebb 90 ezer forintot) európai uniós forrásból fedezik, a jelentkezőknek a teljes összeg mindössze 2-5 százalékát kell kifizetniük.
- Részletek
- Írta: Index - Budapest
Ma kapnak 5-10 percet a kármentésre, de közben 100 kilós darabog hullanak alá, és a tető még mindig ég.
- Részletek
- Írta: BKK
Hétfőtől a Budapesti Közlekedési Központ 14 kiemelt, több ablakos pénztárában vezeti be fokozatosan az egysoros várakozási rendszert annak érdekében, hogy csökkenjen a pénztáraknál gyakran tapasztalható hosszú várakozás. Először szeptember 30-án, hétfőn a Széll Kálmán téren, majd októberben, két ütemben újabb 13 helyszínen találkozhatnak ügyfeleink a megújult, gyorsabb kiszolgálást biztosító struktúrával.
- Részletek
- Írta: BKK
Mintegy tízéves előkészítési, szakmai egyeztetési, tervezési és telektulajdon-rendezési időszakot követően megkezdődhet a Budaörsi úton megvalósuló új, kétszintes közúti csomópont építése. A munka még az M4-es metróprojekt része, és elősegíti majd a kelenföldi intermodális csomópont, ezáltal az M4-es metróvonal elérését.
- Részletek
- Írta: BKK
A Fővárosi Önkormányzat útfelújítási programjának részeként két ütemben megújul a kispesti Ady Endre út a Baross utca és Rákóczi utca között. Ez az idei legnagyobb útfelújítási munka a fővárosban, hiszen az útalapon át a járdákig minden megújul. Az Ady Endre út meglehetősen rossz állapotban van, amelyen már a kátyúzás és a részleges javítás sem segít. Az útszakasz a XIX. kerület fontos közlekedési útvonalaként nem csak a közvetlen földrajzi környezetében lakók közlekedését biztosítja, hanem fontos közlekedési kapcsolatot teremt az Üllői úttal párhuzamosan a Havanna lakótelep számára is.
- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
Elfogadta a Normafa Park fejlesztését lehetővé tevő törvényt az Országgyűlés hétfőn.
- Részletek
- Írta: BKK
2013. október 4-én, pénteken reggel átadta a forgalomnak az új Növény utcai közúti csomópontot a XXII. kerületben a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). Az új aluljáró közvetlen és biztonságos kapcsolatot biztosít a Nagytétényi útról a 6-os úton keresztül az M0-s autóút irányába.
- Részletek
- Írta: BKK
Az iskolakezdés napjától, 2014. szeptember 1-jétől, hétfőtől ismét átszállás nélkül lehet utazni Dél-Buda villamosvonalain, a 18-as, a 41-es, a 47-es és a 48-as járattal, amelyeken június közepe óta az 1-es villamos meghosszabbítási munkái miatt kellett az Fehérvári út/Hengermalom út csomópontban átszállni. Ahhoz, hogy a villamosvonalakon újra kényelmesen, teljes vonalon lehessen utazni, a Fehérvári úton, a Hengermalom utca kereszteződésének két oldalán kialakított ideiglenes végállomásokat megszüntetjük, az új
- Részletek
- Írta: BKK
A Tarlós István főpolgármester által pénteken bejelentett intézkedési terv keretében hétfőtől a Budapesti Közlekedési Központ számos ponton módosít a forgalmi renden. Hétfő reggeltől Budapest több pontján enyhülhetnek a forgalmi torlódások: a reggeli csúcsidőben ismét három sávot használhatnak az autósok az Árpád hídon Pest irányában, a Flórián téren is megváltozik a forgalmi rend a Vörösvári út gyorsabb haladása érdekében, jelzőlámpákat hangolunk át, fokozottan együttműködünk a BRFK-val.
- Részletek
- Írta: Index - Budapest
A főpolgármester intézkedett és türelmet kér. A felújítások második hulláma még több lezárást hoz.
- Részletek
- Írta: Kerületi Újság
2013. október 15. Mintegy felére csökkent azon fővárosi lakások száma, ahová nem tudott bejutni a kéményseprő, azonban még így is 53.000 budapesti ingatlanban nem tudták kollégáink elvégezni az éves ellenőrzést.
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.