
- Részletek
- Írta: mti.hu
Újra elindul július 2-ától Splitbe a MÁV-Start egyik legnépszerűbb éjszakai vonata, az Adria InterCity, a vonat légkondicionált fekvő- és hálókocsikkal közlekedik - közölte a vasúttársaság az MTI-vel csütörtökön.

- Részletek
- Írta: er
Rangos elismerést nyert az Opera Gin Budapest gyártója és forgalmazója. Az „Inno d’Or – Év Innovációja 2024” versenyben a társaság Opera Cocktail Series pályázata ital kategóriában bekerült a legjobbak közé és megkapta az év innovációja díjat. A verseny célja, hogy évről évre olyan értékteremtő innovációkat jutalmazzon, amelyek meghatározható vásárlói, fogyasztói igényre nyújtanak megoldást.
Idén negyedik alkalommal került megrendezésre a Trade magazin által 2021-ben életre hívott innovációs verseny.
Az idei megmérettetésből a szakmai zsűri bírálata alapján 5 kategóriában 26 olyan pályázat került ki győztesen, amelyek piaci bevezetése 2023. január 1. és 2023. december 31. között zajlott, és a saját kategóriájukban meghatározó újdonságtartalommal bírnak. A pályázatokban bemutatott termékek értékelését öt szempont: innovációtartalom, trendiség, piaci előnyök, időszakos eredmények és piaci esélyek alapján végezte a szakmai zsűri, majd azoknál, ahol ez lehetséges volt, érzékszervi bírálatra is sor került.
A díj hatalmas elismerés, és egyben nagy lehetőség a nyertes pályázók számára, hogy a Trade magazin és az ESM magazin között idén létrejött megállapodás értelmében a hazai verseny belépőt jelent a BIG (Brand Innovation in Grocery) Awards nemzetközi megmérettetésre.
Az Opera Cocktail Series a vállalat legújabb prémium terméke, amely Magyarországon kategória teremtőnek számít és a választékot négy gin alapú koktél alkotja. Ezek a koktélok fogyasztásra készek, elég őket jól lehűtve jégre tölteni.
A BIG-díjra minden olyan márkás élelmiszer és nem élelmiszer termék pályázhat, amely jelenleg legalább egy európai országban kiskereskedelmi forgalomban kapható. A pályázókkal szembeni elvárás, hogy magas minőséget képviseljenek, markáns megkülönböztető jegyeket hordozzanak és kategóriájukban a legjobb termékek közül is kitűnjenek.
A nyertes pályázatok jogosulttá váltak az „Inno d’Or – Év Innovációja 2024” címre.

- Részletek
- Írta: mti.hu
Egy őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át.

- Részletek
- Írta: er
A magyar háztartások több mint fele rendelkezik már klímaberendezéssel, de legtöbben a készülékeket csak hűtésre használják, pedig tisztában vannak azzal, hogy a készülék fűtésre is alkalmas. Egy friss kutatásból az is kiderült, hogy a megemelkedett rezsiköltségek miatt a téli időszakban a megkérdezettek csaknem kétharmada csökkentette otthonában a hőmérsékletet. Pedig korszerű, fűtésre optimalizált klímaberendezéssel, akár -15 Celsius fokig is kedvezőbb áron lehet fűteni, mint a legmodernebb kondenzációs kazánokkal a lakosság számára támogatott, 1.729 m3/év gázmennyiséget meghaladva.
A modern berendezések kifejezetten energiatakarékosak, használatkor nagyon kis teljesítményt vesznek fel, keveset fogyasztanak ahhoz képest amennyi fűtési/hűtési energiát előállítanak. A készülékeket a korábbiakkal ellentétben kifejezetten környezetbarát anyagokból gyártják, így azok a teljes életciklusuk alatt környezetbarátnak tekinthetők.
Nem beszélhetünk energetikáról a hőszigetelés és a megfelelő nyílászárók megléte nélkül.
„A fűtéskorszerűsítést akkor érdemes elvégezni, ha megoldott, hogy a hőt nem engedjük kiszökni a házból” – hangsúlyozta a szakértő. Házi Péter szerint az új Otthonfelújítási programot is érdemes lehet majd igénybe venni erre a célra, hiszen várhatóan annak fontos eleme lesz a hőszigetelés, a nyílászáró csere és a fűtéskorszerűsítés. „A rosszul szigetelt falakon és korszerűtlen ablakokon keresztül nagyon nagy hőt ad le az ingatlan, hűlnek ezek a felületek, nem lesz jó hőérzet, de egy jól szigetelt, modern ingatlan esetében klímával is nagyon jó hőérzetet tudunk biztosítani, mert nem hűlnek át annyira a falak” – tette hozzá a gépészeti üzletágvezető.
Fontos, hogy először csökkentsük az épület teljes energiafelhasználását és utána gondolkodjunk abban, hogy milyen gazdaságos fűtőberendezést telepítünk!

- Részletek
- Írta: mti.hu
A zene az egyik legkülönlegesebb művészeti kifejezésforma. A hang és a csend összjátéka időtlen idők óta érzelmeket és gondolatokat ébreszt, megindítja az ember lelkét - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere, aki közösségi oldalán közzétett videóban köszöntötte hétfőn a zene ünnepét.

Építsen gyorsan, okosan, fenntartható módon!
Visszavonva- Részletek
- Írta: er
Új innovatív technológia, a MEXI Steel már Magyarországon is
A MEXI Steel által alkalmazott gyors, környezetbarát és megfizethető építési technológia idén tavasztól Magyarországon is elérhető.
A CONSTRUMA 2024 kiállításon bemutatkozó, nagyváradi központú vállalat azt ígéri: aki megismeri a könnyű fémszerkezetes építkezés előnyeit, többé nem akar majd más módon építkezni.
“Régóta megfigyelhető a tengerentúlon az a tendencia, hogy egyre inkább teret veszít a hagyományos, fa könnyűszerkezes építési technológia ” – hangsúlyozta a MEXI Steel magyarországi képviselője.
Az acélszerkezetű épületek akár 60-70 százalékkal könnyebbek, mint a fából készült szerkezetek, 150 év az élettartamuk, nem deformálódnak, és nem támadják meg a rágcsálók sem. Természetesen egy esetleges tűzvésznek is jobban ellenállnak, illetve a földrengésállóságuk is kitűnő. A fémszerkezetű épületeknek már hagyománya van Amerikában és Ausztráliában, a technológia fokozatosan felváltotta a faszerkezeteket. Ezzel a módszerrel egy ház felépítésének ideje akár 50-60 százalékkal is rövidebb lehet a hagyományos építkezéshez képes.
„Cégünk innovációja az egyedi igények alapján legyártott acélszerkezet, vagyis egyfajta könnyűszerkezetes építőanyag, amellyel könnyedén és gyorsan felhúzhatók hatalmas méretű csarnokok, családi házak, de gyártunk napelemtartó szerkezeteket és carportokat is – mondta Popper Péter. „A vállalat kiváló minőségű, kompakt, osztrák alapanyaggal dolgozik, amelynek számtalan jó tulajdonsága közül kiemelkedik az időtállóság.”
Bár sokszor megfigyelhető a kezdeti idegenkedés, amikor könnyűszerkezetes építkezésről beszélünk, de a külföldi példák, a gyorsaság, az ár/érték arány, a környezetbarát, innovatív technológia, rövid idő alatt meggyőzi a kétkedőket is” – tette hozzá a szakértő.

- Részletek
- Írta: er
Rekordszámú versenyminta, kiváló borsorok, kemény munka: megérkeztek Közép-Európa egyik legrangosabb nemzetközi borversenyének eredményei

- Részletek
Walt Disney egyszer azt mondta, „egy jó történet olyan, mint egy utazás, messzi tájakra viszi a hallgatóit”.
A Disney meséket aligha kell bemutatni bárkinek, hiszen a világ egyik legismertebb és legkedveltebb történeteiről van szó. Olyan ikonikus alkotások fűződnek a nevéhez, mint az Aladdin, A kis hableány, Az oroszlánkirály vagy a Jégvarázs. Ezek a filmek nemcsak szórakoztatják a nézőket, hanem fontos értékeket és tanulságokat is közvetítenek, mint például a bátorság, a szeretet és a kitartás fontosságát. Dalaik pedig mélyen beleivódtak a kultúránkba, sokan kívülről tudják még felnőttfejjel is a dalszövegeket, emlékeztetve bennünket a mesék világának szépségeire és a bennük rejlő varázslatra.
A Disney idén nyáron egy különleges műsorral örvendezteti meg a közönséget, kicsiket és nagyok egyaránt elrepítve egy kalandokkal, varázslattal és felejthetetlen hősökkel teli világába. 2024. július 19-től egészen augusztus 24-ig minden pénteken és szombaton, este 21:15-től ingyenesen megtekinthető a Disney „Történetek nyara” című zenés szökőkút-show Budapesten, a Margitszigeti Zenélő Szökőkútnál.

- Részletek
- Írta: mti.hu
Már magyarul is elérhetik a digitális önértékelő eszközt a pedagógusok - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.
- Részletek
Várjuk a Pitypang utca 16. szám alatt található Mazda szak-, ám márkafüggetlen szervízünkbe, lakatos és fényező műhelyünkbe, ahol széleskörű szolgáltatással állunk ügyfeleink rendelkezésére.
Precíz munkavégzés, rövid határidő.
Autóalkatrész webshop: www.starkauto.hu
Stark Autó Kft
tel: +36 20 3244615
mail:
- Részletek
- Írta: er
10.000 Ft ingyen kupon, koncertek és nyereményjátékok Győrben és Pécsett
Az idei nyárról nem mondható el, hogy bővelkedne a rendezvényekben - részt vehetünk azonban egy olyan különleges fesztiválon, amilyenre korábban még soha nem volt példa. A hónapokon át tartó győri kaszinófesztivál szórakoztató programok sokaságával várja az érdeklődőket. Ráadásul aki időben érkezik, annak a kaszinó 10.000 Ft-ot ad, és ehhez hasonló rendezvénysorozattal készül a pécsi kaszinó is.
“A kaszinó sokak számára még mindig egy ismeretlen világ. A fesztivál egyik célja, hogy lebontsa ezeket a falakat, és azoknak is bemutassa, akik korábban nem ismerték a szórakozás ezen fajtáját. Amennyire tudjuk, még soha nem volt Magyarországon ilyen program és ami ennyi mindent tartalmaz” - meséli Zámbó István, a győri és pécsi kaszinók stratégiai igazgatója.
“Június 23-24-én, július 2-án és július 10-én olyan promóciónk lesz, amilyen még soha. Ezeken a napokon a belépő játékosok 10 ezer forintot kap a kaszinótól, amit belépésekor rögtön játékzseton vagy ticket formájában vehet át. Ez az első ilyen lehetőség az országban! Így bárki kockázat nélkül próbálhatja ki a kaszinózást, olyanok is, akik még soha nem játszottak és adhatnak egy esélyt maguknak, hogy milliomosok legyenek” - mondja Zámbó István, hozzátéve, hogy a kezdőknek a jelenlévő hostessek fogják bemutatni, hogyan kezdjenek neki a játéknak, így nem kell aggódni annak sem, aki még sosem járt kaszinóban!
Nem csak a zsetonokkal lehet nyerni
A fesztivál azonban távolról sem csupán a kaszinózás öröméről szól, hiszen a programokat úgy állították össze, hogy minden korosztály találhat kedvére valót: június 26-án, szombaton például Varga Viktor, Dr BRS és Kollányi Zsuzsi koncertjét élvezhetik a résztvevő fiatalok, akik számára aznap a különleges italpromóciók is tovább színesítik az estét.
Ezzel együtt az idősebb generáció sem marad ki a buliból: ők a “Három DJ, három kívánság” retróesten pöröghetnek a klasszikus slágerekre, amiket többek közt Dévényi Tibi bácsi, DJ Dominique szállít majd a vendégeknek.
A rendezvénysorozat július 24-ével folytatódik, ekkor egy rúdtánc show és az erotika játssza majd a főszerepet, de a szexi táncoslányok mellett meglepetés celebekkel is találkozhatunk a kártyaasztaloknál. Ugyanis a pókerasztal mellett ülő meglepetésvendégek maguk is részt vesznek a játékban, így kivételes lehetőség adódik velük személyesen is találkozni. Az augusztusi eseményekről pedig rövidesen hírt adunk.
De mi a helyzet azokkal, akinek nem kedvez a szerencse a nyerőgépek mellett? Könnyen lehet, hogy innen ők sem távoznak üres kézzel.
“Itt nem csak kaszinózás közben lehet szerencséje a játékosoknak, hiszen ezen felül is rengeteg nyereményjátékkal várjuk őket! Különleges VIP jegyet nyerhetnek például a szeptember 4-ei Wellhello koncertre a Budapest Parkba, amit a skyboxok egyikéből nézhetnek végig, de lesz még számos egyéb lehetőség is. Szeretnénk megmutatni, hogy ez nem csupán játék, hanem élmény is. Aki eljön, megismerheti a kaszinók különleges misztikumát – ígéri ezt Zámbó István, a győri és pécsi kaszinók stratégiai igazgatója.

- Részletek
- Írta: mti.hu
Troli felsővezeték-fejlesztés kezdődik a Baross utca-Szabó Ervin tér-Üllői út-Kálvin tér útvonalon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
Gyermekbántalmazás a kalandparkban
Visszavonva- Részletek
- Írta: er
Hatalmas felháborodást váltott ki annak a küzdősport-edzőnek a tette, aki egy gondjaira bízott kisfiút bántalmazott a szolnoki kalandparkban rendezett táborban.
"A hasonló esetek elkerülése érdekében a szakvezetők folyamatos ellenőrzésére lenne szükség, hisz attól, hogy valaki egyszer megszerezte az edzői képesítést, a személyisége alaposan változhat az évek, évtizedek alatt. Éppen ezért évente-kétévente pszichológiai alkalmassági ellenőrzésen kellene átesnie az edzőknek, a gyerekekkel foglalkozó szakembereknek, hogy kiszűrjék azokat, akik nem alkalmasak a feladatuk elvégzésére” - mondta el Hajós István biztonsági szakértő, aki maga is jártas a küzdősportokban, sőt, a Magyar Muaythai Szakszövetség elnökségi tagja is, így pontos rálátása van az utánpótlásnevelés és a sporttáborok világára.
"A szülőknek azt tanácsolom, hogy mindezek ellenére bátran vigyék sportolni és sporttáborba a gyerekeket, ám mindenképpen olyan tábort válasszanak, amelyet olyan sportszövetség szervez, amely a sportág hivatalos magyarországi szakszövetségének égisze alatt működik. Mindenképpen érdemes személyesen is megnézni a tábor helyszínét és beszélni az edzőkkel is, akik a gyerekekkel foglalkoznak majd” - tanácsolja a szakértő.

A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.