
Fordulat a dízelbotrányban
Lejárt- Részletek
- Írta: napi.hu
Brüsszel ultimátumot adott a VW-nek, hogy ne csak a német autótulajdonosokat kártalanítsa.

- Részletek
- Írta: MTI.hu
Történelmi jelentőségűnek tartanák a magyar és a nemzetközi szakszervezetek a régóta szorgalmazott európai minimálbér-rendszer bevezetését - közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) csütörtökön az MTI-vel reagálva az Európai Bizottság javaslatára.

- Részletek
- Írta: index.hu
Emberölés előkészületének bűntette mellett alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérlettel vádolják az ügyészek annak a csoportnak a tagjait, akik Orbán Viktor és Müller Cecília meggyilkolását is kilátásba helyezték.

- Részletek
- Írta: MTI.hu
Online tartják meg az idei nemzeti kiberbiztonsági konferenciát november végén.
- Részletek
- Írta: er
Négy tartalmas év elteltével, 132 kiadott kötet után a Pallas Athéné Könyvkiadó a külső megjelenésében is előre lép: új emblémával és arculattal jelentkezik.

- Részletek
- Írta: MTI.hu
Videokonferencia keretében egyeztetett visegrádi partnereivel, majd az Európai Tanács tagjaival Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este a koronavírus-járvány elleni védekezésről - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, hozzátéve: a résztvevők határozottan elítélték a franciaországi iszlamista merényleteket.

Bemutatkozik a Danucem
Lejárt- Részletek
Bemutatkozik a Danucem - mától már Magyarországon, Szlovákiában és Ausztriában a CRH vállalatok új márkanéven vannak jelen

- Részletek
- Írta: index.hu
Október 3-i hatállyal Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából megszűnik Juhász Edit, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkárának megbízatása – derül ki az október 5-én megjelent Magyar Közlönyből. A határozatot Áder János jegyzi.

- Részletek
- Írta: MTI.hu
Újra megnyíltak a Virtuális Erőmű Program (VEP) pályázatai az energiahatékony, illetve energiatudatos vállalat, önkormányzat vagy intézmény cím elnyeréséért, de már nemcsak országos, hanem megyei szinten is, hogy kistelepülések és helyi cégek is bekapcsolódhassanak Magyarország legnagyobb fenntarthatósági programjába - hívta fel a figyelmet a VEP.

- Részletek
- Írta: www.travelo.hu
Ahogyan korábban írtunk róla, teljes körű, mintegy két éven át tartó külső és belső felújítást követően tavaly júliusban, szállóként nyitott újra a Turai Kastély. Az eltelt idő pedig nem múlt el nyomtalanul a kastély életében, legutóbb például Európa legjobb kastélyhotelének választották az International Travel Awards 2021 nemzetközi megmérettetésén.

- Részletek
- Írta: MTI.hu
Nincs az átlagosnál nagyobb kockázata az év végi túrázásnak és a szabadidősportoknak, azaz a korcsolyázásnak, a sízésnek vagy akár a jégvitorlázásnak - mondta a Magyar Nemzet pénteki számában olvasható cikkben Kollár Lajos, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri főtanácsadójaként segíti az országos járványügyi védekezést.

- Részletek
- Írta: index.hu
A rendőrség felhívást tett közzé, hogy a lakosság segítségét kérje egy eltűnt személy megtalálásához – adta hírül a police.hu.

- Részletek
- Írta: MTI.hu
A Szupermenta program szezonális tesztjében 11 hazai termesztésű sütőtököt vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, és megállapították, hogy biztonságosak a magyar termesztésű, sütnivaló tökök.
- Megemlékezés a Batthyány-mauzóleumnál
- Letartóztatták az egymilliárd forint útdíjjal tartozó fuvarozócég működtetőjét
- Ma van az állami gondoskodásban élő gyerekek napja
- A lakossági tiltakozás ellenére is megépülhet az elektrolitgyár és veszélyes hulladékot feldolgozó üzem
- Rohamra számítanak a megújuló energiaforrásokért
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.