2013. november 28., csütörtök

image

A Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a BKK elvégezte és befejezte a Főváros egyik legrosszabb állapotú, kockakővel burkolt főútvonalának felújítását. 2013. november 30-án, szombaton átadtuk a közúti forgalomnak a Thököly út Baross tér és Dózsa György út közötti szakaszát. Az átadást követően megváltozott a korábbi közúti közlekedési rend a gépkocsik, a buszok és a kerékpárosok számára egyaránt: középen vezetett buszsáv és önálló kerékpársávok létesültek a Thököly úton. A 178-as busz végállomását a Thököly út Verseny utcai torkolatához helyeztük, és az erre közlekedő járatok megállói is visszakerültek eredeti helyükre.

Ismét gépkocsival a Thököly úton

Szombat reggeltől újszerű útviszonyok várják az arra közlekedőket a Thököly út Baross tér és Dózsa György út közötti szakaszán, a Thököly út korábbi években megújult szakaszainak folytatásaként. Az M4-es metróprojekt keretében, a Keleti pályaudvar állomáshoz kapcsolódva megújult a Thököly út Baross tér és Hernád utca közötti szakasza, a BKK saját beruházásában pedig a Hernád utca és a Dózsa György út közötti szakasz. 322 méter hosszban kicseréltük az úttest teljes pályaszerkezetét: elbontottuk a kockakő burkolatot, a használaton kívüli és a villamos esetleges középtávú újraindítása esetén sem felhasználható villamospálya-maradványokat. A közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében az útszakaszon található öt gyalogátkelőhelyet és a közvilágítási rendszert is megújítottuk, valamint két új világítótestet is elhelyeztünk a Hernád utcai átkelőnél. Az új zebráknál fokozottan érvényesülnek az esélyegyenlőségi elvárások: a mozgáskorlátozottak, valamint a vakok és gyengén látók veszélytelen közlekedésének érdekében valamennyi útcsatlakozásnál lesüllyesztettük a járdaszegélyeket, és taktilis járdaburkolatot alakítottunk ki. A felújítással a városközpont felé középen vezetett buszsávot, az úttest mindkét oldalán kerékpár-, a Dózsa György út irányában a jobb oldalon pedig parkolósávot hoztunk létre. A járdák is korszerű burkolatot kaptak.

Változások a közúti közlekedési rendben

A felújított Thököly úti szakasz forgalmi rendjébe több változást is bevezetünk:

A Thököly út Dózsa György út–Baross tér közötti szakasza a Rákóczi út–Kerepesi út, valamint a Dózsa György út felől is elérhető.Zugló felől az utat szombattól megnyitottuk, a Rákóczi út felől ugyanakkor várhatóan 2014. február 20-áig csak a tömegközlekedési járművek hajthatnak közvetlenül a Thököly útra a Baross téren még zajló felszínrendezési munkák miatt. Gépjárművel a Thököly utat a Kerepesi út–Baross téri átkötőút útvonalon lehet megközelíteni.A Dózsa György út felé a gépjárművek egy forgalmi sávon haladhatnak, a Dózsa György út kereszteződése előtt a tömegközlekedés számára önálló, balra kanyarodó sávot alakítottunk ki, mellyel a 20E és 30, 30A, 230-as buszok közlekedését tudjuk gyorsítani.A városközpont felé egy középső vezetésű buszsáv mellett egy forgalmi sávon haladhatnak a gépjárművek.A Thököly út megnyitásával megszűnt a Thököly út–Dózsa György út kereszteződésében érvényes ideiglenes forgalmi rend, az új rendben a Hősök tere felől a Dózsa György útról nem lehet balra kanyarodni, a kereszteződés előtt a jobbra kanyarodó sáv mellett két egyenesen vezető sáv található.A Baross térről ismét lehetséges balra kanyarodni a Fiumei útra.A Rottenbiller utca felől megnyílt a balra kanyarodási lehetőség a Baross tér felé.

Kerékpársáv a bicikliseknek

A biciklivel közlekedők részére a felújított útvonalszakasz mindkét oldalán kerékpársávot alakítottunk ki, de a Baross téren a kerékpárosok átvezetése ideiglenesen még, a térrendezés tavaszi befejezéséig nem biztosított: ők itt a KRESZ szabályai szerint a forgalmi sávokban közlekedhetnek. Az M4-es metróállomás felszínrendezési munkáinak befejezéséig a biztonságos közlekedés érdekében javasoljuk, hogy a városközpont irányában történő kerékpározásra a Murányi utcától a VII. kerületi mellékutcákat vegyék igénybe.

Kisebb változások a tömegközlekedésben

A Thököly út most felújított szakaszának szombati átadásától kezdődően a 178-as busszal utazók új végállomást vehetnek igénybe a Thököly út Verseny utcai torkolatánál, itt van lehetőség a le- és a felszállásra is. A Thököly út 12. szám előtt lévő korábbi ideiglenes felszállóhely megszűnt.

Ezzel egy időben viszont az 5-ös, a 7-es, a 7A, a 133E, a 233E, a 907-es és a 973-as busz Bosnyák tér irányú Reiner Frigyes park megállóját visszahelyeztük az eredeti helyére, a Thököly út 21. szám elé.

A 20E busz szombattól (november 30.) nem a Verseny utcán, hanem a Thököly úton közelíti meg a Keleti pályaudvar M végállomást. A 30-as, a 30A és a 230-as járat a Dózsa György út–Verseny utca–Murányi utca—Thököly út útvonalon éri el a Keleti pályaudvart. A járatokról a Keleti pályaudvar M végállomáson leszállni továbbra is a Nefelejcs utca és a Bethlen Gábor utca közötti megállóban lehet. Az induló buszokra történő felszállásra továbbra is az 5-ös, 7-es, 7A, 7E, 107E, 133E, 233E, 907-es és 973-as buszok Zugló vasútállomás irányú Keleti pályaudvar M megállójában van lehetőség.

Kapcsolódó anyagok:

Teljesen megújul a Thököly út

Authors: BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.