Több mint hetven napirendi pontot tárgyalt meg 2016. december 7-i rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

A közgyűlés többsége elutasította azokat az ellenzéki indítványokat, amelyek az M3-as metró felújításának elhúzódását, illetve a metróhálózat üzemzavarait vizsgáló bizottság felállítására vonatkoztak. Tarlós István főpolgármester a napirendi vitában hangsúlyozta: nincs generális metróügy, ellenzéki politikusok az M3-as metró problémáját próbálják meg összemosni a többi metróvonalon történt esetekkel, amelyek között semmiféle összefüggés nincs, ezt „tisztességtelen, alamuszi kísérletnek" nevezte. Közölte: háromféle metró van: a vadonatúj 4-es, „az állítólag kiválóan felújított" 2-es és a negyvenéves 3-as. Felhívta a figyelmet, hogy ellenzéki képviselők ne beszéljenek tömeges balesetekről, egy baleset történt hétfőn az M2-es vonalon. Mint hozzátette, ennek az okáról a legkülönbözőbb fantázia szülte véleményeket fogalmazták meg, anélkül, hogy megvárták volna a hatósági vizsgálat végét.

Tarlós István azt mondta: egyetlen egy súlyos ügy van, az az M3-as metró ügye, mint fogalmazott, „nem a 4-est kellett volna erőltetni politikai kérdés gyanánt, hanem a 3-assal foglalkozni". „Nem érzem túl ízlésesnek, ha azok reklamálnak a leghangosabban, akik elég sokszor, elég sokat tehettek volna az ügy érdekében, nem tettek semmit, de most felállnak a hordóra, és közveszéllyel fenyegetnek" – jegyezte meg.

Kitért rá, hogy az M3-as metró felújítására az engedélyes tervek készen vannak, a szerelvények felújítása folyamatban van (az első 2-3 el is készült). Mint a főpolgármester elmondta, hamarosan készen lesznek a kiviteli tervek, „amiktől épelméjűbb ajánlatokat várok". (Az eddig kiírt metrófelújítási tendereken 34 milliárdos többletköltség jelentkezett volna a túlárazott ajánlatok miatt.) Tarlós István a metrófelújítással kapcsolatban nyomatékosította: „a kassza kulcsa nem nálunk van".

Emlékeztetett rá, hogy „nem mi akartuk az Alstom-szerelvényeket, kényszerhelyzetben korrigáltunk az ügyön, amennyit lehetett". Ha 2010-ben nem tárgyalták volna újra a szerződést az Alstommal, akkor kicsúszhattak volna az uniós elszámolási határidőből (kockáztatva a teljes támogatás elvesztését), vagy ha választottbíróság elé került volna az ügy, az „kezelhetetlen és magyarázhatatlan többletköltségeket" okozott volna a városnak. A főpolgármester arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány 2015 nyarán vállalta át a BKV megörökölt, 73 milliárd forintos adósságállományát, ezért a metrófelújítással kapcsolatban semmilyen kötelezettséget nem vállalhatott volna a BKV korábban, a főváros pedig nem volt hitelképes. (budapest.hu)

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.