Az időjárás-előrejelzések szerint jelentős lehűlés, -10 fok alatti éjszakai hőmérséklet várható Budapesten is. A hajléktalanellátó szervezetek bővített kapacitásokkal állnak a rászorulók rendelkezésére, az életvédelmi feladatok ellátásában a BKK, a BKV és a Fővárosi Önkormányzati Rendészet munkatársai is részt vesznek. A kihűléses halálesetek megelőzéséhez azonban a budapestiek segítségére is szükség van.

Ha segítségre szoruló hajléktalan embert lát, telefonáljon! 06-1-338-4186

 

A hideg időben azok a budapestiek is veszélyben lehetnek, akik fűtetlen vagy nem megfelelően fűtött lakásokban élnek, különös tekintettel az egyedül élő, idős polgárokra. A főpolgármester arra kér mindenkit, hogy figyeljen oda azokra a szomszédokra, ismerősökre, akik esetleg megfelelő fűtés nélkül maradhatnak a következő napokban!

 

A téli krízisellátásban nagyon fontos szerepet játszanak a budapestiek: az utcai szociális munkások gyakran lakossági bejelentések nyomán értesülnek arról, ha egy fedél nélkül élő embernek segítségre, elhelyezésre van szüksége. Amiatt, hogy este 8 óra után sokkal kevesebb járókelő van az utcákon, egy bajban lévő hajléktalan budapestinek ezen a télen sokkal kevesebb esélye van rá, hogy valaki időben észrevegye, és segítséget hívjon hozzá.

 

Ezért nagyon fontos, hogy azok a budapestiek, akik a munkájuk miatt este 8 után is közlekednek a városban, vagy akik a kutyájukat késő este sétáltatják, most nagyon odafigyeljenek legszegényebb embertársainkra. A főpolgármester arra kér minden budapestit, hogy ha bajban lévő, segítségre szoruló hajléktalan emberrel találkozik, hívjon segítséget!

 

A Közép-magyarországi Regionális Diszpécser Szolgálat éjjel-nappal fogadja a bejelentéseket a 061-338-4186-os telefonszámon.

 

A fővárosban a Budapest Bike Maffia, a BKV és a BKK, a Fővárosi Önkormányzati Rendészet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Menhely Alapítvány és a Menedékház Alapítvány együttműködésében fokozott erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy az extrém hideg időben is fedél nélkül maradó budapestiek megfelelő segítséget kapjanak.

 

A budapesti éjjeli menedékhelyek jelenlegi kihasználtsága lehetővé teszi további rászorulók elhelyezését. A zsúfoltság és a járványügyi kockázatok csökkentése érdekében szombattól a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei magasabb férőhelyszámmal működik. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szintén bővíti a krízisellátásra rendelkezésre álló kapacitásait.

 

A kiemelkedően hideg időjárás miatt a Közép-magyarországi Regionális Diszpécser Szolgálat által kiadott „Vörös riasztás" idejére Budapesten és Pest megyében a hajléktalanellátó intézmények jelentős része olyan „éjszakai túlélési pontként" működik, amely minden arra rászorulót feltétel nélkül befogad. A túlélési pontok listája itt érhető el.​


A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...

A címlapról

A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.