Fővárosi beruházásként megújul a VIII. kerületben az Orczy tér, valamint kormányzati segítséggel az Orczy-negyed – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester, Kocsis Máté, Józsefváros és Ferencváros országgyűlési képviselője és Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere. A főváros, a kormány és a kerületek jó együttműködését hangoztatta Tarlós István, hangsúlyozva, hogy a főváros általában nagy hangsúlyt fektet a budapesti közterületek állapotának jelentős javítására. Kiemelte, hogy ebben a VIII. kerület régóta jó partnere a fővárosnak, „Kocsis Mátéval már 2006 óta együtt dolgozunk” – jegyezte meg. Kitért rá, hogy az elmúlt években a VIII. kerületben megújult egyebek mellett a II. János Pál pápa tér, a Teleki tér, megindult a Corvin- és a Magdolna-negyed felújítása, részben fővárosi támogatásból megújult a Palotanegyed. Kétmilliárd forintból újulhat meg a Blaha Lujza tér, a főváros fürdőfejlesztési programja keretében pedig tízmedencés fürdő, szabadidő-, sport- és kulturális központ épül a kerületben. Most az Orczy-negyed megújulása következik, a terület kapuja az Orczy tér, amely új arculatot kap és a közlekedési kapcsolatokat is rendezik – tette hozzá a főpolgármester. Nőni fog a zöldterületek aránya, rendezik a parkolási felületeket, felújítják a közösségi közlekedési megállókat. A Baross utcában megszűnnek a vágánymaradványok, és a teret érintő kerékpáros közlekedési kapcsolatokat is javítják. Az Orczy tér megújulása sok százezer kelet-pesti közlekedését fogja megkönnyíteni – mondta Kocsis Máté, a térség országgyűlési képviselője, üdvözölve, hogy a főváros belefog a tér rekonstrukciójába. Hozzátette, hogy a kerület tavaly kétmilliárd forintot nyert el az Orczy-negyed felújítására. Az Orczy teret illetően május végén döntöttek a terveztetésre és az engedélyes tervek beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárás megindításáról, a tendert a nyáron lebonyolítják, az engedélyes tervek jövő tavaszra, nyár elejére készülhetnek el. Ez alapján írhatják ki a közbeszerzést a kivitelezésre, amely 2019 nyár végén, ősz elején indulhat el. Kiemelte, hogy – a helyiek véleményét kikérve, az alapján – emberközpontú, élhetőbb, szerethetőbb közösségi teret kap a városrészben élő 15 ezer ember. A vasárnapi időközi polgármester-választásról szólva Kocsis Máté azt mondta: Sára Botond mellett korteskednek, aki a Fővárosi Közgyűlés és a főpolgármester számára is elfogadható és támogatható jelölt. „Ő a garancia számunkra, hogy a megkezdett kerületi fejlődés ne torpanjon meg. Az általa képviselt értékrend, a munkához való hozzáállása számunkra és a józsefvárosiak számára biztosíték, hogy az elmúlt 10 év munkája folytatódjon. A magát függetlennek beállító, volt SZDSZ-es, liberális jelölt már a kampányában sem a kerületi ügyekről, a józsefvárosi terek megújulásáról, a fővárossal való együttműködésről beszélt, hanem arról, hogy a drogosok számára vonzó programokat hozna a kerületbe, hajléktalantanyává változtatná a városrészt, és kifejezte az illegális bevándorlással kapcsolatos szimpátiáját” – fogalmazott.

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.