Komoly következményekkel járt a koronavírus miatti leállás, amelyhez hasonlót még a 2008-as gazdasági világválság idején sem tapasztalt a járműipar.

A COVID-19 nem várt kihívások elé állította az autógyárak beszállítóit is; fennmaradásuk érdekében gyorsan alkalmazkodniuk kellett az új helyzethez. Már megkezdődött a fellendülés, igaz a cégek teljes kapacitásának visszaállásáig még hosszú hónapokat kell várni.

Márciusban hetekre elcsendesedtek a hazai multinacionális autóipari cégek gyártósorai. A Mercedes-Benz kecskeméti telephelyén a szentgotthárdi Opel-gyárral együtt március 17-én szakították meg a termelést, míg a győri Audi Hungária Zrt. valamint az esztergomi Suzuki március 23-án állította le a gyártást. A leállás a magyarországi beszállítók tevékenységére is nagy hatással volt.

„Ügyfeleink több mint fele közvetlen beszállítója autóipari multi cégeknek. Április közepéig befutottak a szokásos megrendelések, a húsvét utáni időszakban azonban jelentős csökkenést tapasztaltunk. Több hazai és külföldi partner cégünk bezárt, akadozott az anyagellátás, a megrendelők részéről kisebbek lettek az igények. 50% körüli kapacitást tudtunk tartani” – mondta Hertelendi Gábor, a győri Plasmatech Kft. tulajdonos - ügyvezető igazgatója, majd hozzátette, az autóipari cégek újraindulása után soha nem látott mennyiségű ajánlatkéréssel keresték meg őket, mondhatni rohamszerűen, május második felétől június elejéig.

A válságkezelés lépései

A megváltozott körülmények gyors reakciót és új folyamatok bevezetését tették indokolttá. Számos cég arra kényszerült, hogy határozatlan időre bezárjon, vagy csak heti 4 napon, napi 4 órában tudta folytatni működését. A számítógéppel dolgozók home office-ba vonultak, a vállalatok minimálisra csökkentették a kiadásokat és elhalasztották a tervezett beruházásokat, tudtuk meg Hertelendi Gábortól.

„Kihívást jelentett a cégünknél, hogyan tudjuk kezelni ezt a váratlan helyzetet. Próbáltunk alkalmazkodni, de nem zártunk be, 100%-os nyitvatartási idővel, stabilan dolgoztunk, és dolgozunk azóta is. Nem vásároltunk új anyagokat, a meglévő, több száz tonnányi raktárkészletünknek köszönhetően gond nélkül teljesíteni tudtuk a megrendeléseket. Sajnos meg kellett válnunk a dolgozóink egy részétől, akik pedig maradtak, olyan poszton is besegítettek, ami eredetileg nem az övék.”

Tanulságok a jövőre nézve

Hertelendi Gábor szerint fontos, hogy tanulni tudjunk a koronavírus következményeiből. A szakember szerint olyan megoldásokban kell gondolkodni, amelyek nem veszélyeztetik az adott cég szolgáltatásainak flexibilitását. Esetükben a raktárkészlet optimalizálása és a beszállítók rugalmasságára való támaszkodás egyaránt kulcsfontosságú lesz a jövőben. Más marketing és értékesítési stratégia kialakítása szükséges, emellett a jó munkaszervezés és a maximális fegyelem is elengedhetetlen.

„Nehéz lenne becslésbe bocsátkozni, de merem remélni, hogy lassacskán megyünk vissza felfelé, ami a megrendeléseket illeti. A második hullámról régen beszélnek, és sajnos nem tudni, hogy pontosan mire számíthatunk. Ha hasonló hatást fog kiváltani, mint a márciusi, abból nagy baj lehet. Ha viszont kicsit konszolidáltabban fog lezajlani, akkor őszre tényleg jó szintet érhetünk el. Mi az utóbbira próbálunk koncentrálni, bízunk a legjobbakban.”

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.