Ilyenek a napok ott, ahol tényleg jó dolgozni.

Ki nem akarna olyan helyen dolgozni, ahol amellett, hogy megbecsülik, juttatásokat, támogatásokat is kap? A Megbízható Munkahely cím kiosztása nemcsak azért fontos, mert ezzel elismerik azokat a cégeket, ahol tényleg jó dolgozni, hanem azért is, mert így más vállalatokat is arra ösztönöznek, hogy a legjobbak legyenek.

2017 óta olyan cégek kerülhetnek fel a Megbízható Munkahelyek listájára, amelyek a zsűri szerint példaértékű módon gondoskodnak munkatársaik munka- és szociális körülményeiről. A vállalkozásoknak nem elég pályázniuk az elismerő címre, be is kell bizonyítaniuk, hogy megfelelnek a program kritériumainak.

Az orvostechnikai és higiénia termékekkel, valamint egészségügyi rendszer-megoldásokkal foglalkozó HARTMANN-RICO Hungária Kft. is felkerült idén a Megbízható Munkahelyek listájára, amelyet a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara állít össze évről-évre. A rangos címet azzal érdemelték ki, hogy a munkavállalókat a fizetésen túl különböző juttatásokkal, támogatásokkal és elismeréssel jutalmazzák.

„A három fő vállalati értékünk közül – a kimagasló, minőségi teljesítmény és az ügyfélközpontúság mellett – , a harmadik legfőbb értékünk a szenvedélyes csapat. Mi egy erős csapatot alkotunk, megbízunk egymásban, támogatjuk és biztatjuk egymást, szenvedélyesen, elkötelezetten dolgozunk a közös cél elérése érdekében” – mondta Gergely Anita PR- és vállalati kommunikációs menedzser.

Juttatásokat és továbbképzéseket biztosítanak

A HARTMANN-RICO Hungária Kft. a fizetésen túl számos jóléti-szociális juttatást is ad, ami szintén feltétele volt a díj elnyerésének. Ilyen juttatás például az étkezési hozzájárulás, munkába-járási támogatás, iskolakezdési támogatás, vagy a továbbképzések, tanfolyamok támogatása. Ezen kívül a dolgozóknak minden évben szerveznek karácsonyi vacsorát, és munkájukat az ünnepekkor ajándékcsomaggal is jutalmazzák. A munkatársak folyamatos fejlődése érdekében szakmai képzéseken, konferenciákon is részt lehet venni a vállalat támogatásával, sőt támogatják a főiskolai, egyetemi tanulmányokat is, és nyelvtanulási lehetőségeket is biztosítanak.
A cég a pandémia alatt havi fertőzésmegelőzési védőcsomagot biztosított a dolgozóinak, 2019 óta pedig a 10-15-20 éve ott dolgozó kollégákat elismerik: oklevelet, kristálydíszt és jutalmat kapnak.
A vállalatnál fontos az egészség is, ezért támogatják a „Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020-2030” programot, ami azt jelenti, hogy kihelyezett vállalati szűréseket szerveznek a munkavállalók részére.

Többszörösen a legjobb munkahely

A cég nem először kap elismerést munkáltatóként. Korábban 2019-ben egy online munkatársi elégedettség-mérés alapján a HARTMANN is elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely Díjat.

„Hiszünk abban, hogy a munkavállalók véleménye alapján lehet leghitelesebben megítélni, hogy mely vállalat számít a „Legjobb Munkahelynek”, ezért az idei évben, ősszel ismételten elvégezzük a felmérést. Célunk, hogy munkatársaink segítségével egy átfogóbb képet kaphassunk cégünk erősségeiről és gyengeségeiről, feltérképezhessük azokat a területeket, ahol az elmúlt időszak során fejlődést vagy esetleg visszaesést lehetett érzékelni. Az eredmények alapján további lépéseket fogunk meghatározni a közös siker elérése érdekében” – mondta Gergely Anita.

A Budapest rovat további hírei

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...

A címlapról

Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.