Várhatóan június 12-án állhat forgalomba az M3-as metróvonalon az utolsó felújított szerelvény – jelentette be szerdai tájékoztatóján, a Budapestinfón Tarlós István főpolgármester. Emlékeztetett rá, hogy a vonal járműparkjának korszerűsítésére a BKV 2014. novemberében hirdetett közbeszerzési eljárást, amelyen legelőnyösebbként a Metrowagonmash ajánlatát fogadták el. A járművek felújítására vonatkozó szerződést 2015 augusztusában kötötték meg, értéke 219,2 millió euró. A szerződésben szereplő alapmennyiség 222 motorkocsira, 24 vezérkocsira és 148 közbenső kocsi korszerűsítésére vonatkozik, emellett tartalmazza 74 vezérkocsihoz az automatikus vonatvezérlő rendszer felújítását is, az alagúti mentéshez, a járművek karbantartásához, javításhoz szükséges speciális eszközök javítását, valamint a szükséges induló tartalék alkatrészkészlet és oktatószimulátor leszállítását. Az alapmennyiség a szerződés alapján megnövelhető további 14 vezérkocsi és 28 kocsi korszerűsítéssel egybekötött felújításával, a megnövelt járműdarabszámokra az M3-as metróvonal meghosszabbítása esetén lenne szükség. A szerződést összesen ötször módosították, ezek során többek között a kocsik garantált élettartama növekedett 25-ről 30 évre.

A kivitelező az első hat felújítandó szerelvényt 2016. januárjában szállította el Budapestről. Az első, felújított prototípus 2016. májusában érkezett vissza, 2017 januárjában született meg a típusengedély, 2017. március 20-án pedig forgalomba állt az első felújított szerelvény. Idén áprilistól 3-tól már csak felújított szerelvények vesznek részt az utasforgalom lebonyolításában.

Tarlós István elmondta: az M3-as vonalon közlekedő, felújított szerelvények hibastatisztikája a BKV kimutatásai szerint lényegesen jobb, mint az M2-es, vagy akár az M4-es vonalon közlekedőké. A főpolgármester hangsúlyozta: „alapvetően és meghatározóan sikernek könyvelhető el a felújítás”.

Kitért rá, hogy a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével még ősszel megkezdett egyeztetések eredményeként az állomások akadálymentesítése gyakorlatilag maradéktalanul megtörténik. A 20-ból 18 állomásnál teljes lesz az akadálymentesítés, két állomáson pedig ideiglenes megoldást alakítanak ki, de azok is teljes akadálymentesítést kapnak 2023-ig. Felidézte, hogy az M2-es metrónál mindössze 2 állomást akadálymentesített a korábbi városvezetés.

A BKV az orosz gyártóval szemben többször kötbérigényt nyújtott be, a felek között ez ügyben jelenleg is zajlanak az egyeztetések. Tarlós István hangsúlyozta: a BKV a városvezetés támogatásával egyetlen fillér kötbérről sem mond le, minden törvényes eszközt igénybe fog venni, hogy ezen igényeit érvényesítse.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója ehhez kapcsolódva elmondta: az egyeztetésekre tekintettel nem hozzák nyilvánosságra a kötbérigény pontos összegét, hiszen folynak még a tárgyalások, de az összeg „a milliárdot el fogja érni”.

A margitszigeti teniszcsarnoknál történt, engedély nélküli fakivágásokkal kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva Tarlós István elmondta: az ügyben a kormányhivatal megindította az eljárást, amelynek eredményeként nagyon komoly pénzbírság várható. Úgy fogalmazott, hogy nagyon óvatosan kell ehhez a problémához nyúlni, mert azt „egyes közösségek sorozatos politikai performanszokra használják fel, ott tartunk, ha életvédelmi vagy balesetmegelőzési okból ki kell vágni egy fát, akkor is odarohannak rabláncokkal, és lohol a nyomukban a liberális sajtó, és nyomban olvashatjuk, hogy mindenféle demokrácia megszűnt”. Tarlós István hangsúlyozta: a Margitszigetet illetően a környezetvédőknek igazuk van, „én sem vagyok hajlandó elviselni, hogy önkényesen, engedély nélkül Budapest egyik legcsodálatosabb parkjában nekiesnek a fáknak, nagyon sajnálom, hogy ez megtörtént”.

A főpolgármester elmondta, hogy kedden fogadta a teniszszövetség elnökét, megállapodásuk szerint napokon belül bemutatják a tervezett teniszstadion új terveit. Tarlós István nyomatékosította: ami a Főváros jelenleg érvényes szabályozásába, a Margitsziget természetes környezetébe és funkcióiba nem fér bele, „ahhoz nem fogunk hozzájárulni. Ha belefér, akkor épülhet teniszstadion, hiszen ott mindig az volt. De a méretekre kell odafigyelni, ATP-torna ide vagy oda, a hatósági előírásokat is be kell tartani, amelyek a természetes környezetre vagy akár a védett vízbázisokra vonatkoznak”.

Szintén kérdésre válaszolva a főpolgármester közölte: a

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...

A címlapról

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.